Laudator temporis acti

Concedo nulli

Latin a világ országainak címerein

2013. november 09. 08:55 - Ledán M. István

Már régóta furdal a kíváncsiság, hogy vajon a világ hány országának címerében található latin szöveg? Nos, utánajártam, és meglepő eredményre jutottam: jelenleg mindössze tizenöt országnak van a címerében latin jelmondat, mely egyúttal ugye, nemzeti mottó is. Ebből csupán négy európai, és aligha furcsállhatjuk, hogy kivétel nélkül újlatin nyelvű országokról van szó. A többi kilenc címer így oszlik meg a világtájak között: négy észak-amerikai, három afrikai, kettő karib-tengeri, egy dél-amerikai, egy pedig közép-amerikai. Suriname-ot kivéve, mindenik országban hivatalos státuszú valamelyik újlatin nyelv, vagy legalább regionálisan beszélik valamelyik újlatin nyelvet. Ami meg az európai országokat illeti: a négy közül három törpeállam, tehát csupán egyetlen olyan nagy európai újlatin nép van, melynek címerében latin jelmondatot találunk.

 

Ismerkedjünk meg a címerekkel.

spanyoloszag_cimere.pngA spanyol címeren,a – nyilvánvalóan Heraklész oszlopait szimbolizáló – koronás oszlopokon körbefutó szalagon ez áll: plus ultra. A magyar Wikipédia szerint ez annyit tesz: tovább felfelé. Ám ez, enyhén szólva, pontatlan fordítás. A plus ultra, miként a spanyol más allá is, azt jelenti: egyre tovább. A mottó egyébként V. Károly német-római császár, spanyol király személyes jelmondata volt, és utalás az ismert non plus ultra mondatra, melyet, mint tudjuk, Heraklész írt fel az általa készített oszlopokra, figyelmeztetésül a hajósoknak, hogy onnan nincs már tovább. Károly dacos és öntudatos mottója azt fejezi ki, hogy nincsenek határok, nincs átléphetetlen és fölülmúlhatatlan egy olyan uralkodó birodalmában, ahol „nem nyugszik le a nap”. Hát persze, már jócskán Kolumbusz után vagyunk, az ősi figyelmeztetés pedig érvényét vesztette.

 

 

560px-Coat_of_arms_of_Andorra.svg.png

 

 

Monaco_Coat_of_Arms.jpg

 

Coat_of_arms_of_San_Marino.svg.png

 

 

Andorra  címerében is latin jelmondatot olvasunk: virtus unita fortior, azaz: egységben az erő, szó szerint: az egyesült erő erősebb. Ugyanez áll Angola címerében is.

Noha a monaco-i címer pajzsa meglehetősen hasonlít a káró 10-re, latin szövege nem Fortuna juvante ( a sors segedelmével), amire esetleg – némi malicíával – gondolhatnánk, hanem: Deo juvante (Isten segedelmével).

A san-marinóiak egyetlen latin szót írtak a címerükre: libertas, szabadság.

 

[Egy európai "városállam" ( Gibraltár) valamint Man sziget némileg árnyalja a bevezetőben vázolt képet. Ám mivel inkább autonómiák, mint államok, és ezen az alapon sok más európai terület is szóba jöhetne, mintegy zárójelben ismertetem címerüket.

112px-Coat_of_arms_of_Gibraltar1.svg.png

 Montis insignia Calpe, Gibraltár hegyének címere. A nemzeti mottó nem egyezik a címer feliratával, így hangzik: nulli expugnabilis hosti, semmilyen ellenség nem bír vele, vagy egyszerűbben: meghódíthatatlan.

 

 

 

 

Coat_of_arms_of_the_Isle_of_Man.svg.png

 

 

Leginkább Man sziget címerének latin mondata vett rá, hogy e két quasi-állam címerének is helyet szorítsak a listán. A történelmük során kézről-kézre adott, ide vagy amoda tartozó szigetlakók ezt írták címerükre: quocunque jeceris stabit, bármerre is vetnéd, állni fog. Gondolom, natione Hungarus, patria Transsilvanus-ként, nem kell magyaráznom, hogy miért fogott meg engem ez a jelmondat. ]

 

 

 

Az észak-amerikai kontinenshez tatozó országok közül öt állam címerében szerepel latin jelmondat.

Coat_of_Arms_of_Canada_rendition.svg.png

 

 

 

A kanadai címerben mindjárt kettő is. A címerpajzs körül ez áll: desiderantes meliorem patriam, jobb hazára vágyva. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy Faludy György szerint Kanada a világ legnormálisabb országa. Elképzelhető, csak piszkosul hideg van, ez viszont biztos. A másik latin szöveget a címer alatti szalagon olvassuk: a mari usque ad mare, vagyis: a tengertől a tengerig, és magyarázat nélkül is világos, hogy mire utal.

 

 

 

 

405px-Coat_of_Arms_of_Saint-Pierre_and_Miquelon.svg.png

410px-Coat_of_arms_of_Bermuda.svg.png600px-US_Seal_Coat_of_Arms.png

 

 

Saint-Pierre és Miquelon címere ezt hirdeti: a mare labor. Én így fordítanám: a tengertől kapjuk a munkát ( szó szerint: a tengerből munka).

Bermuda címerén egy zátonyra futott hajót látunk, alatta aranyszalagon a székely himnusz kezdő sorára emlékeztető, fatalista mondat: quo fata ferunt, amerre a végzet visz.

Az Egyesült Államok címerét, felteszem, mindenki ismeri: a sas csőrében levő szalagon az ismert jelmondat látható: e pluribus unum, sokból egy. Nyilván az is köztudomású, hogy mire utal a mondat.

 

 

 

Coat_of_Arms_of_Puerto_Rico.svg.png

 

 

 

 

 

Puerto Rico címerében egy, első látásra, furcsa mondatot olvasunk: Joannes est nomen ejus, János az ő neve. A jelmondat arra utal, hogy Kolumbusz San Juan Bautistaról, azaz Keresztelő Szent Jánosról nevezte el a szigetet.

 

 

 

 

Coat_of_Arms_of_Panama.svg.png

 

 

 

 

 

A közép-amerikai Panama címerében némiképp humorosan hat a jelmondat: pro mundi beneficio, a világ hasznára (szolgálatára). Vajon mire gondolhattak?

 

 

 

 

 

664px-Coat_of_arms_of_Suriname.svg.png

Coat_of_arms_of_Saint_Vincent_and_the_Grenadines.jpg

 

 

Suriname az egyetlen olyan ország (ha a Man szigetet nem számítjuk), melynek címerében latin jelmondat van, noha hivatalos nyelve nem újlatin, és regionálisan sem beszélnek az országban semmilyen neolatin nyelvet. Az íjat tartó indiánok lábai alatt meglehetősen furcsán fest a latin szöveg: justitia, pietas, fides, jog, kegyesség, hűség (hit).

A karib-tengeri Saint Vincent és Grenadine-szigetek is latin szöveget írt a címerére: pax et justitia, béke és igazság.

Igazi meglepetés, hogy még az afrikai kontinenshez tartozó két (a már futólag említett Angolával három) ország címerében is találunk latin jelmondatot.

591px-Coat_of_Arms_of_the_Republic_of_Seychelles.svg.png

414px-Coat_of_arms_of_Mauritius.svg.png

 

A Seychelle-szigetek egy szép Ovidius-parafrázist választott mottóul: finis coronat opus, a befejezés koronázza a tettet. Ovidiusnál ezt így olvassuk: exitus acta probat, a végkifejlet igazolja a tetteket (Heroides, II.85). Kifejezetten címerre illő mondat ez, afféle politikusi bon-motnak hat.

Mauritius öntudatos jelszavával zárom a latin szövegű címerek arzenálját: stella clavisque Maris Indici, az Indiai-óceán csillaga és kulcsa.

Tudom, ezen a ponton majd minden olvasóm arra gondol, hogy itt valami tévedés lesz: egy országot egészen biztosan kifelejtettem. Nos, nincs tévedés.Bármennyire is hihetetlen: Vatikán állam címerében nincs latin mondat.

 

 

 

Játék: aki talál olyan országot, melynek címerében latin mondat van, és kimaradt a fenti posztból, azt a Laudator tisztelettel fölkéri egy bejegyzés megírására. Téma: latin jelmondatok az USA tagállamainak címereiben, illetve a tagállamok latin mottói. A bejegyzéssel természetesen többen is próbálkozhatnak, ez esetben oldalunk a legsikeresebbet fogja közölni.

 

 

24 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://laudator.blog.hu/api/trackback/id/tr745619536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Portentum 2013.11.09. 10:35:46

Prima munka, nem kevésbé látványos is. Ezen az oldalon: http://hu.wikipedia.org/wiki/Nemzeti_mottók_listája több más ország jelmondata is szerepel, pl. Belize, Gibraltár, Európai Unió, stb.

Ledán M. István · http://laudator.blog.hu/ 2013.11.09. 11:45:34

@Portentum: valóban, Belize címerén latin mondat van. Magára vár a következő poszt a megadott témában.:)

petic 2013.11.09. 12:07:27

E pluribus unum - egyből sok. Nemde inkább vice versa? ;-)

Ledán M. István · http://laudator.blog.hu/ 2013.11.09. 12:21:54

@petic: ajaj, persze, ezt benéztem, javítom is rögvest.

Ledán M. István · http://laudator.blog.hu/ 2013.11.09. 12:38:04

utólag találtam még egy latin jelmondatos címert, de nem árulom el, melyik országé. Szabad a pálya:)

Figyelem: csak címerek játszanak, latin nemzeti mottók nem. Azokból több is van, de nem szerepelnek az illető országok címerein.

Portentum 2013.11.09. 14:39:20

Vajon miért "Montis insignia Calpe" Gibraltár hegyének jelmondata (a szövegben l-lel van írva Gibraltár), amikor Calpe (ez az Gibraltárhoz hasonló kinézetű sziklaszirt) Gibraltártól 600 km-re van ?

El Mexicano (törölt) · http://elmexicano2010.blogspot.com 2013.11.09. 15:20:41

Remek írás! A spanyol címerben lévő PLVS VLTRA helyes fordítása eleinte rajtam is kifogott. A latintanár ismerősöm úgy fordította, hogy ’Csak így tovább!’ – nekem eddig az utóbbi tetszett a legjobban. A spanyol más allá (< magis illac) jelentése a hétköznapi nyelvben inkább csak ’túl(oldalon), odaát’ (pl. La verdad está más allá ’az igazság odaát van’).

A panamai „Pro mundi beneficio” (sp. „Por el beneficio del mundo”) eredetét próbáltam kideríteni, de sehol nem utalnak rá konkrétan. Az először javasolt jelmondat Paz, Libertad, Unión, Progreso (’Béke, Szabadság, Szövetség, Haladás’) volt, így feltételezem, hogy ez azt jelentené, hogy „[Paz, Unión, Libertad, Progreso] por el beneficio del mundo” vagyis ’Béke, szabadság, szövetség, haladás a világ javára’.

Ledán M. István · http://laudator.blog.hu/ 2013.11.09. 15:56:41

@El Mexicano: címereken nem ritka a nagyzolás, de Panama esetében, ahogy jeleztem is, ez a jelmondat meglehetősen humorosan hat :)

a.user 2013.11.09. 18:17:05

Mit nem lehet érteni Panama jelmondatán? Szerintem van ott valami jelentős, ami máshol nincs, nemde? :)

Ledán M. István · http://laudator.blog.hu/ 2013.11.10. 11:10:48

Nos, azt hiszem véglegesnek tekinthető, hogy 17 ország címerében található latin jelmondat. A posztban felsorolt 15-ön kívül Belize és Holland Antillák címerében van még latin szöveg.

Belize: sub umbra floreo, árnyékban virágzom
Holland Antillák: libertate unanimus, a szabadság tett eggyé.

2013.11.10. 13:42:30

@Stephanus Nugator: A Vatikán címerének azért nincs latin címe, mert végül is nem lehetne eldönteni, hogy melyik idézet volna az, ami az egész Szentszék lényegét lefedné.

Ezért csak a püspöki/pápai címerekben, - amik utódonként változnak -, van latin mondat.

Portentum 2013.11.10. 13:49:01

A "latin jelmondatok az USA tagállamainak címereiben" témában összeszedtem egy csokorra valót. Hova postázzam, tekintettel a színes címerek miatti nagyobb terjedelmet ?

Ledán M. István · http://laudator.blog.hu/ 2013.11.10. 14:34:29

@Portentum: ha vállalja a poszt megírását,amit megtiszteltetésnek vennénk, a képeket megoldom én.

A szöveget átküldheti az e-mail címemre. Legutóbbi üzenetemben, gondolom, megjelent az e-mail címe is.

Ledán M. István · http://laudator.blog.hu/ 2013.11.10. 14:40:14

@Nuntiulus Noster: hát nekem azért van egy ötletem: lévén, hogy a címerben kulcsok vannak, önként adódik a szöveg: quod ligaveris erit ligatum, quod solveris erit solutum.

:)

Portentum 2013.11.11. 10:27:28

Indítványozom, hogy küldjük el a Laudator javaslataként az Vatikán új jelmondatát: Caeli Claviger (Mennyei kulcshordozó).
Rabanus Maurus (776-856) Mindenszentek himnuszából (In festo Omnium Sanctorum) való.

Ledán M. István · http://laudator.blog.hu/ 2013.11.11. 12:36:12

@Portentum: :) ez azért nem jó, mert kihívja a poént:...de Luther lecserélte a zárat :)

El Mexicano (törölt) · http://elmexicano2010.blogspot.com 2013.11.28. 20:19:55

Közben még az jutott eszembe, hogy Panama talán egyetlen dologról „híres”, hogy ő köti össze Észak-Amerikát Dél-Amerikával, de hát ez is csak a földrajzi elhelyezkedésének köszönhető, amiről ők nem nagyon tehetnek, tehát szintén nem érdem...

Portentum 2014.01.08. 00:15:09

Most utólag jelentkezek egy újabbal: Florebo quocumque ferar (Bárhova is kerülök, virágozni fogok).
A Madagaszkár melletti Rèunion sziget jelmondata.
süti beállítások módosítása