Természetesen naponként az aznapit, mondhatnánk. Nem mellesleg így kontextusban olvasnánk a szöveget, minthogy ez a kérés teljesen harmonizál egyrészt Jézus tanításával, miszerint elég minden napnak a maga baja ( Mt.6,34), másrészt az ősi zsidó hagyománnyal, hiszen az izraeliták a pusztában – mint tudjuk – a mannából csak aznapra valót szedve, „napról-napra” éltek.
A szövegben olvasható ἐπιούσιος₂ (epiusziosz) melléknév (Mt.6,11; Lk.11,3) hapax legomenon, azaz egyszer előforduló szó a Bibliában, a kenyérrel összefüggésben pedig az egész görög irodalomban. Feltehetően az evangélisták találták ki, komoly fejtörést okozva a fordítóknak, pl. Jeromosnak, aki nem tudta eldönteni, hogy miként is fordítsa ezt az ἐπιούσιος -t. „Mindennapi” (i.e. aznapi) a szokásos, bevett fordítás, ám messze nem egyértelmű, hogy valóban erről beszél-e a szöveg. Ha az evangélisták a mindennapi kenyérre gondoltak, tulajdonképpen elég lett volna ennyit mondani: τὸν ἄρτον ἡμῶν δίδου ἡμῖν σήμερον ( ton árton hémón didu hémin szémeron) vagy καθ’ἡμέραν (kath’ hémerán), azaz: add meg nekünk ma ( vagy naponként) a kenyerünket. Ha az ἐπιούσιος „mindennapi”-t jelent, a σήμερον-nal (ma) vagy a καθ’ ἡμέραν-nal ( naponként) együtt vaskos pleonazmus. Ez persze sovány érv lenne az ellen, hogy a Miatyánk szövegében nem a mindennapi (aznapi) kenyérről van szó. Van azonban itt más bökkenő is.
Az ἐπιούσιος ugyan egyszer előforduló szó a Bibliában, ám az ἐπιοῦσα ( következő nap, másnap), adverbiumként, mint az ἔπειμι (epejmi - következik) igéből képzett szó, már gyakrabban előfordul a Szentírásban, és mindig „következő nap” jelentésben. ( Ap. Csel. 7,26; 16,11 etc.) Az ἐπιούσιος melléknevet, mely szintén az ἔπειμι ige származéka következésképpen igencsak problematikus „mindennapi”-nak fordítani. A görög szótárak böcsületesen meg is szokták jegyezni, hogy ez egy vitatott értelmű melléknév. Leginkább így lehetne fordítani: a mi holnapi kenyerünket add meg nekünk ma (naponként). Ez pedig, ebben a formában kétféleképpen értelmezhető. Az evangélisták ( de csak ők) nyilván gondolhattak a római katona diarium-ára, fejadagjára, melyet a római baka mindig előző nap este kapott meg. Ilyenformán a kenyér a szó szoros értelmében vett kenyér volna. Ám Jézus aligha gondolhatott a diarium-ra. Ha ő holnapi, másnapi kenyérről beszélt, melyet előző nap kell vagy lehet elkérnie az embernek, kétségkívül spirituális kenyérre gondolt. Ez esetben a kenyér elkérése, akárcsak a többi öt, lelkiekre irányuló kérés, melyben az ember valójában Isten országának jövőbeli javait kéri el a jelenben. Így ez a kérés nem „lógna ki” a Miatyánk sprituális kéréseinek sorából.
A kérdés tehát az, hogy napi, testi szükségletet kérünk a Miatyánk negyedik kérésében vagy spirituális javakat? A probléma az, hogy Jeromos sem segít nekünk túl sokat a kérdés megválaszolásában. Így fordít:
Panem nostrum supersubstantialem da nobis hodie.
Hogy a supersubstantialis egészen pontosan mit jelent, azt talán csak Jeromos tudná megmondani. Finály szerint „az élet fenntartásához szükséges”, ám Henrik bátyánk nyilvánvalóan a szó bevett, hagyományos értelmét vette alapul. Szinte biztos, hogy Jeromos az ἐπιούσιος -t próbálta meg latinra átültetni, így a supersubstantialis mást nemigen jelenthet, mint olyan kenyeret, mely az anyagi fölött áll. Nézzétek el nekem, hogy meg sem próbálom egyetlen szóval vagy szókapcsolattal magyarra átültetni. A helyzet az, hogy ezt a szót inkább érzem, mint értem. Mégis, a supersubstantialis kifejezés alapján annyit talán meg lehet kockáztatni, hogy Jeromos feltehetően spirituálisan értelmezte a Miatyánk kenyerét.
Akkor most testi vagy spirituális kenyeret kérünk a Miatyánkban? Nézzük, hogyan vélekedik Augustinus.
Panis vero cotidianus ideo dictus est quia hic est necessarius quantus animae carnique tribuendus est, sive spiritaliter sive carnaliter sive utroque intellegatur modo.
Azért nevezzük mindennapi kenyérnek, mivel nélkülözhetetlen, hiszen meg kell azt adni testnek, léleknek egyaránt, akár lelkileg, akár testileg, akár mindkét értelemben értjük. ( Enchridion ad Laurentium, 30,115)
Augustinus mondatából arra következtethetünk, hogy az ős-és óegyházban komoly hagyománya volt mind a spirituális, mind a szó szerinti értelmezésnek. Úgy tűnik, Jeromos se igen tudott dönteni a kettő között. Máté evangéliumában a feltehetően maga alkotta supersubstantialis kifejezéssel adja vissza a Miatyánk talányos szavát, Lukács evangéliumában viszont a c(qu)otidianus ( mindennapi, Lk.11,3) szó mellett voksol, mely inkább a kenyér szószerinti értelmezésére ösztönzi az olvasót.
Én magam, a fentiek ismeretében is, csökönyösen a mindennapi (testi) kenyérre gondolok valahányszor a Miatyánkot imádkozom.
De talán érdemes olykor ezt a negyedik kérést – főként adventben – spirituális értelemben is imádkozni.
Ha tetszett a cikk lájkold/lájkolja oldalunkat is (ITT), és kövesd/kövesse bejegyzéseinket!
