Állítólag a finn elnökség javasolta 2006-ban, hogy legyen a latin az EU hivatalos nyelve. A finnek vicces fazonok, a nagy hidegben csupa jó dolgot kitalálnak, pl. klassz rockbandáik vannak, és a latint is imádják (már beszéltem a finn latin rádióról és latin fórumról, de egyszer fogok hosszabban is). Mellesleg nekik van a világon az egyik legjobb és leghatékonyabb iskolarendszerük. De mennyire lehet ezt az ötletet komolyan venni?

Először is gonoszan megjegyezhetném, hogy csak addig kell várni, míg Vatikán is belép az EU-ba, hiszen akkor az ő hivatalos nyelvük automatikusan EU hivatalos nyelv lesz. No de arra várhatunk még egy darabig, hogy a theokratikus monarchia belépjen a nagy kékségbe. Egyébként is arról szólt a javaslat ― már amennyiben ezt tényleg felvetette valaki ―, hogy az EU összes hivatalos ügyét latinul kellene intézni.

Ez egyrészt kifizetődő lenne, hiszen nem kellene az a sok tolmács, akik mindent fordítanak minden EU nyelvre. Másrészt nyilvánvalóan nonszensz ötlet. A teljes brüsszeli bürokráciának magolnia kellene a declinatiókat és conjugatiókat, nem beszélve a képviselőkről, illetve az egyes országok EU-s csapatairól. Ez még az angol esetében is képtelenség egyelőre, hogy ti. minden pályázatot angolul kellene beadni stb. A latin esetében ráadásul hatványozottan jelentkeznének a problémák, hiszen ezen a nyelven az EU polgárainak 99,9 %-a nyilván nem ír, nem beszél. Szóval egy szép álommal kevesebb.

 

Pedig a latinnak van, legalábbis lehetne jövője. Elmondom, hogy szerintem miért van, és hogyan lehetne.

 

I. MIÉRT VAN JÖVŐJE? 

 

Erre röviden válaszolok. Most az antik műveltséget ― ami szintén szempont ― hagyjuk is, persze, az is, de az már eléggé ki van aknázva. Fontosabb itt saját történelmünk. Minden római katolikus keresztény (ill. később részben protestáns) európai állam irodalma, történetírása, tudományossága teljesen, ill. jelentős részben latinul íródott a 17―18. (Mo-n 19.) századig. A latin nyelv ismerete, professzionális művelése ezért létkérdés a történettudomány, irodalomtudomány stb. számára. Ez teljesen egyértelmű. S aki azt hiszi, hogy a közép- és neolatin szövegek könnyebbek, mint Cicero, annak melegen ajánlom egy 17. századi oklevél, vagy egy 18. századi latin eposz elolvasását. Szóval, amíg történettudomány és irodalomtudomány (stb.) lesz, addig latin is lesz.

 

 

1. Szégyen, hogy az egyetemeken, latin szakon ― én a magyarországi helyzetről tudok beszélni ― nem tanítják meg rendesen latinul fogalmazni a hallgatókat. Van persze stílusgyakorlat, de kevés. Latinul kellene szemináriumi dolgozatot, sőt szakdolgozatot is íratni a latin szakosokkal: most ugyanis nincs így!  Egy nyelvszakon pedig elvárható lehetne, nem igaz? S hogy miért lenne ennek értelme? Ugye az elég világos, hogy egy tanár jobban tud egy nyelvtani jelenséget elmagyarázni, ha azt tökéletesen alkalmazni is tudja, sőt, a gyakorlatban is, azaz latinul írva már sokszor alkalmazta, nem igaz?

 

2. A gimnáziumban egy latint tanuló diák szinte soha nem használja a nyelvet, csak bárgyú példamondatokat fordít magyarról latinra. Tkp. egész négy évben csak az antik auktorokat magyarítja. Így sohasem fogja magáénak érezni a nyelvet, ha nem sajátítja el egy kicsit, nem kap némi sikerélményt, hogy ki tudja fejezni magát vele. Persze ez a tanárra is vonatkozik, valljuk meg (l. az előző pontot)! Ezen változtatni kell.

 

3. A magyarországi gimnáziumi latinoktatás szinte kizárólag csak klasszikus auktorok olvasásából áll. Óriási öngól. Nemde sokkal értelmesebb lenne, ha nagy mennyiségben, fele-fele arányban olvasnának a diákok magyarországi latin irodalmat? Sokkal értelmesebbé tenné a diákok szemében a latinoktatást, ha Anonymust és Janus Pannoniust is olvashatnának.

 

4. A magyarországi egyetemi latinoktatás szinte kizárólag csak klasszikus auktorok olvasásából áll. L. a felsőbb pontot, hogy ez miért baj. Lényegében ez is ok, aminek az előző pont az okozata.

 

5. A fentiek inkább magyarországi problémák, bár úgy tudom, külföldön is hasonló a helyzet (kivéve a bécsi egyetem latin tanszékét, ahol már nagyobb mennyiségben foglalkoznak közép- és neolatinnal!). Az alábbi viszont univerzális ötlet, amit korábban már pedzettem: az ókortudományok, de elsősorban a klasszika filológia, középkortudomány (medievisztika), de a humanizmussal, barokkal foglalkozó kutatók is ― akik (elvileg) mind tudnak latinul ―, továbbá az ezzel foglalkozó folyóiratok, szakkönyvek, konferenciák mind átválthatnának latinra. Az okok és a váltásból származó haszon is világos. Sajnos az alapok nincsenek meg, ti. hogy az egyetemen már nem tanítják igazán a latinul írást. Előbb ezért az egyetemen kellene szemléletváltásnak jönnie.

 

 

 

 

 

 

 

No, kipuffogtam magam. Várom a véleményeket.