Az 1980-as évek elején Gyulafehérvár belvárosában leromboltak egy szebb napokat látott szállodát, mely akkor az Apulum, korábban Dacia, még korábban a Hungária nevet viselte. A Fehérváron gyülekező erdélyi románság képviselőit feltehetően nemcsak a szálló kényelme és monarchiabeli eleganciája, hanem elsősorban talán a Hungária név szimbolikus értéke győzte meg arról, hogy éppen ott készítsék elő Erdély Romániával való egyesülését, vagyis Erdély elszakítását a történelmi Magyarországtól. A szálló tehát, mely a románság kultikus helye lehetne, nem létezik, helyén ocsmány panellakások állnak. A román képviselők innen, a néhai Hungária szállóból mentek át a tiszti kaszinóba, a mai Egyesülés Termébe, hogy aláírják a gyulafehérvári határozatot. Néhány évvel később, Ferdinánd király megkoronázása alkalmából egy diadalívszerű bejáratot építettek az épület elé, valamint fölvéstek rá egy latin feliratot, mely azóta is, azaz 1922 óta három nyelvtani szarvashibával díszeleg az épület bejárata fölött:
ANNO DOMINI MDCCCCXVIII KALENDIS DECEMBRIIS HOC LOCO
UNIO TRANSILVANIAE
UNIVERSA CUM DACO ROMANIA
SOLENNI ET UNANIMO POPULII VOTO IN PERPETUUM ATQUE
IREVOCABILITER PROCLAMATA EST CUIUS REI MEMORIA
SEMPITERNA SIT
Magyarul:
Az Úr 1918. esztendejében, december elsején, ezen a helyen, a nép ünnepélyes és egybehangzó akaratából, örök időkre és megmásíthatatlanul kikiáltották Erdély egyesülését egész Daco-Romániával, mely esemény emléke örök legyen.
A római naptár, mi tagadás, elég kacifántos. Hogy más ne mondjunk, a rómaiak visszafelé számolták a napokat. Például, ha a román képviselők történetesen másodikán gyűltek volna össze, a feliraton a IV. ante Nonas dátumnak kellene állnia, azaz 4 nappal a Nonák előtt. A Nonae egyébként az Idusok előtti kilencedik vagy hetedik napra esett, az Idusok pedig a hónap 13. vagy 15. napjára. Márciusban, mint tudjuk, a 15. napra. Hát, nem éppen egyszerű vállalkozás eligazodni a római kalendáriumban. A fenti felirat szerzőjének ez amúgy sikerült, mi több, azt is tudta, hogy többes ablativust kell használnia, a deklinálás viszont, úgy tűnik, nem volt az erőssége. A december, ris hónapnév ugyanis többes ablativusban így fest: decembribus, helyesen tehát így lenne: Kalendis Decembribus.
A továbbiakban megkímélem az olvasókat a kéretlen latin nyelvleckétől, csupán csak jelzem, hogy a negyedik sorban szereplő populus birtokos esetben populi, az ötödik sorban olvasható irevocabiliter helyesen irrevocabiliter lenne. A felirat, az arcpirító nyelvtani hibáktól megszabadítva, valahogy így szólna:
ANNO DOMINI MDCCCCXVIII KALENDIS DECEMBRIBUS HOC LOCO
UNIO TRANSILVANIAE
UNIVERSA CUM DACO ROMANIA
SOLENNI ET UNANIMO POPULI VOTO IN PERPETUUM ATQUE
IRREVOCABILITER PROCLAMATA EST CUIUS REI MEMORIA
SEMPITERNA SIT
Külön pikantériát ad az ügynek az, hogy a fáma szerint a feliratot állítólag a neves román történész, akadémikus, és (nem)mellesleg latintanár, Nicolae Iorga szövegezte. Szögezzük máris le, hogy ez aligha valószínű. Nem mintha egy latinul jól tudó történésznek nem lehetnének rossz napjai, de ilyen elemi hibákat – történelmi elfogultság ide vagy oda – mégiscsak ciki lenne a nyakába varrni. Egyet kell értenem Andrei Gotia, kortárs román teológussal és klasszika-filológussal, aki kinyomozta, hogy a felirat nem Iorga, hanem egy bizonyos Ioan Lupas, kolozsvári román történész, egyetemi tanár munkája. Gotia 1922 óta az egyetlen szakember egyébként, aki kiszúrta és szóvá is tette a felirat nyelvtani hibáit egy meglehetősen visszhangtalanul maradt cikkében, melyet az internet feneketlen bugyraiból ástam elő. A román teológus felfedezett egy korabeli levelet, melyet az említett Lupas küldött volna a felirat megrendelőinek, s melyben nyilván maga a felirat szövege is szerepel. Íme:
A kéziratból kiderül, hogy a szöveg eredetileg mentes a jelzett nyelvtani hibáktól, így természetesen arra kell következtetnünk, hogy a nyelvtani hibákat vagy a véső követhette el, vagy esetleg egy helyi okostojás, aki mielőtt a szöveg felkerült volna a homlokzatra, itt-ott „belejavított”. Én magam az okostojásra voksolnék, mivel láthatóan konyított azért valamit a latinhoz. Pl. a Kal. Decembr. stílusos rövidítést, rosszul ugyan, de feloldotta.Igazából azt kell mondanom, hogy noha belevitt a szövegbe három hibát, egyet viszont sikerült kijavítania. Ha figyelmesebben megnézzük Lupas kéziratát, azt látjuk, hogy a PROCLAMATA EST mondatrész után pont áll, a következő mondat pedig qui, quae, quod vonatkozó névmás genitivusi alakjával (cuius) kezdődik. Ám ha a felirat utolsó sorát külön mondatnak szánjuk – ahogy Lupas tette – elegánsabb közelre mutató névmás használni, ilyenformán:
MEMORIA HUIUS REI SEMPITERNA SIT
Ez esemény emléke legyen örök.
Azzal, hogy feltételezett okostojásunk elhagyta a pontot, ezúttal mindenképpen javított a szöveg eleganciáján.
Ám bárki is követte el a nyelvtani hibákat, azért az eléggé furcsa, hogy sem akkor, sem később senkit nem zavart; senki nem tette szóvá, hogy a románság egyik nemzeti kultuszhelyén, egy örök emléknek szánt latin feliraton olyan nyelvtani hibák vannak, melyek akkortájt egy közepes képességű diák latin dogájában is bosszantóak lettek volna.
Nem nagyon tudom elképzelni, hogy a Gyulafehérvári Római-katolikus Teológia tanárai és diákjai, akik akkor még latinul tanítottak és tanultak, ne vetettek volna legalább egy röpke pillantást a feliratra, következésképpen ne somolyogtak vagy éppen teli szájjal ne nevettek volna nyelvtani hibáin. Hogy lapulhatnak hát ezek a szarvashibák immár csaknem száz esztendeje egy olyan feliraton, melyet nem csupán turisták olvastak/olvasnak? És hogy-hogy nem lett országos botrány belőle? Mindentől függetlenül, muszáj osztanom az Andrei Gotia által idézett román klasszika-filológus véleményét, miszerint a filológiai szellem bármilyen gyengülésében, a stílus és a helyes forma iránti bármiféle hanyagságban, a részletekre való lelkiismeretes odafigyelés hiányában a gondolat szabadságának veszélyét kell látnunk.
Az üres és ócska hazafias frázisok puffogtatása helyett, azoknak, akiket illet, talán nem ártana odafigyelni erre a latin szövegre, és részleteire. Ha nem filológusi becsületből, hát nagymellényű patriotizmusból, ugyanis – csak szólok! – az IREVOCABILITER (visszavonhatatlanul, megmásíthatatlanul) szóból az I kezd lekopni. Így könnyen lehet, hogy circa másfél év múlva, a centenáriumon feszedező patriótáknak – ha véletlenül a feliratra pillantanak – ezt kell majd olvasniuk: REVOCABILITER. Azaz: visszavonhatóan. Megmásíthatóan.
A románul tudó olvasók Andrei Gotia írását itt olvashatják.
