Vettem egy fogkrémet tegnap, a Vademecum fantázianévre hallgat. Bevallom, ez a kedves megnevezés már többször elcsábított fogkrém-vásárlásnál. Jelentése: "menj/utazz velem", "hordj magadnál". Zsebkönyveket neveztek így, amelyekben hasznos információk vannak az élet bizonyos területeire nézvést (így pl. gyógynövényekkel kapcsolatban is voltak ilyen könyvek, innen a fogkrémnév). Eredete egy bizonyos Petrus Lotichius nevű francia költőre megy vissza, aki 1625-ben megjelentette Vade mecum sive Epigrammatum novorum centuriae duae című versgyűjteményét. Magyarra én kb. úgy fordítanám a vademecum-ot, hogy "Kisokos", tehát ami az adott területen kisegíti az olvasót. Íme egy pazar példa, a "Beauties Treasury: or the Ladies Vade mecum" Londonból, 1705-ből, kozmetikai ügyekben:
A "vademecum"-ról a "mecum" ("velem") összetételének problémája jutott eszembe a CBA-ból hazajövet. A "cum" rendesen "praepositio", vagyis elöljárószó, jelentése "-val" "-vel". Miért áll itt, azaz a latin egyes szám 1. személyű (ego, me), E. sz. 2. sz. (tu, te), T. sz. 1. sz. (nos, nobis), valamint T. sz. 2. sz. (vos, vobis) személyes névmások esetében a jelzett szó után??? Miért mondja a latin azt, hogy mecum (velem), tecum (veled), nobiscum (velünk), vobiscum (veletek), ahelyett, hogy "cum me", "cum te", "cum nobis", vagy "cum vobis"-t mondana?
A problémára Cicerónak volt egy javaslata a De Oratore című művében (l. XLV.154). Szerinte ugyanis a gond ott van, hogy ha azt mondanánk, hogy cum nobis ("velünk") - a nobiscum ("ua.") helyett -, akkor a betűk "obszcén módon" összefolynának ("obscaenius concurrerent litterae"). Cicero szemérmesen nem árulja el, hogy miről is van szó, de mi igen, mert már elmúltunk 18. A cum nobis-nél az "m" könnyen hasonulhatott az "n"-hez, s lehetett belőle cun nobis, összevonva cunnobis. Namármost. A cunnus -i m a női nemi szervet jelenti a latinban. Így a szegény római minden alkalommal, amikor a "velünk"-et kimondta volna a hagyományos módon (cum nobis, kiejtve: cunnobis), tkp. azt hallotta volna ki belőle, hogy "a punciba kétszer", mert a "cunno" a "cunnus" dativus-ablativusa (hozzáértőknek: dat. directionis:), a "bis" meg azt jelenti, hogy kétszer.
S hogy ez tényleg így van-e? Vajon Cicero etimológiája helyes, és tényleg a prüdéria miatt alakult ez így? Én erősen kételkedem benne, mert Cicero elmélete nem magyarázza a "mecum" "tecum" "vobiscum" alakokat (ő azt véli a mondott szöveghelyen, hogy ezek analógiásan alakultak ki a "nobiscum" mintájára, én ezt nem hiszem). De még nem jártam utána. Mindenesetre megjegyezném, hogy a magyar nyelvben is van ilyen kellemetlen "találkozás". Ki ne pirulna, ha azt mondja a tutajosra, hogy fa-szállító? Meg a fából készült plasztikára, hogy fa-szobor? Én szoktam pirulni, és igyekszem is elkerülni, "fából készült szobrot" mondok. Nem tudom, van-e ilyen más nyelvben, biztosan van: ha valaki ismer ilyesmit, kérem ossza meg velem. (Ja, a címben van egy hiba, aki kitalálja, annak írok egy verset latinul.)
