Amióta megláttam az ezrest, kiváncsi voltam, hogy milyen szöveg lehet rajta. Mert ha megfigyelitek, jól látható, hogy mindkét oldalon latin (kézírásos) szöveg áll a bankjegyen. Az nyilvánvaló volt, hogy az illusztrátor valamelyik corvináról, azaz Mátyás könyvtárának valamelyik kódexéről vette a dekorációt. Na de melyikről? Van-e valami célzatosság a szöveg kiválasztásában?
Kezdetben úgy gondoltam, hogy van. Ebben meg is erősített a visegrádi királyi palotát hajdan díszítő Herkules-kút melletti szöveg jól kivehető második sora (vegyétek elő): …Fons eius ex summo montis cacumine excurrens…nini, gondoltam, csak nem éppen a kút leírása, vagy egy másik kúté, de stílusosan ehhez választva?
Nos, elővettem a nagyítót, és azonosítottam a két szöveget. A kút mellett Curtius Rufus Kr. u. I. századi római történetíró művéből van egy részlet. Művének címe: HISTORIARUM ALEXANDRI MAGNI LIBRI QUI SUPERSUNT, vagyis „Nagy Sándor történetének fennmaradt könyvei” (néhány ugyanis, így az első kettő elveszett). A mű megtalálható volt Mátyás könyvtárában, ma az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik. A bankjegy készítője a corvina első lapjából vágott ki egy részletet, pontosabban a III. könyv (tehát az első fennmaradt könyv) első fejezetét (l. a képeken)..jpg)
.jpg)
Átírva a latin szöveg így néz ki (a szögletes zárójelben lévő szöveg nincs rajta a bankjegyen, de ideírtam, mert így értelmes a szöveg):
[Inter haec Alexander, ad conducendum ex Peloponneso militem Cleandro cum pecunia misso, Lyciae Pamphyliaeque rebus conpositis ad urbem Celaenas exercitum admovit. Media illa tempestate moenia interfluebat Marsyas] amnis, fabulosis Graecorum carminibus inclitus. Fons eius ex summo montis cacumine excurrens in subiectam petram magno strepitu aquarum cadit; inde diffusus circumiectos rigat campos liquidus et suas dumtaxat udas trahens. Itaque color eius placido mari similis locum poetarum mendacio fecit: quippe traditum est nymphas amore amnis retentas in illa rupe considere. Ceterum, quamdiu intra muros fluit, nomen suum retinet; at, cum extra munimenta se evolvit, maiore vi ac mole agentem undas Lycum appellant. Alexander, quidem urbem destitutam a suis intrat, arcem vero, in quam confugerant, oppugnare adortus caduceatorem praemisit, qui denuntiaret, ni dederent, ipsos ultima esse passuros. Illi caduceatorem in turrem et situ et opere multum editam perductum, quanta esset altitudo intueri iubent, ac Alexandro nuntiare [non eadem ipsum et incolas aestimatione munimenta metiri: se sciret inexpugnabiles esse, ad ultimum pro fide morituros. Ceterum, ut circumsederi arcem, et omnia sibi in dies artiora esse viderunt, sexaginta dierum indutias pacti, ut, nisi intra eos auxilium Dareus ipse misisset, dederent urbem, postquam nihil inde praesidii mittebatur, ad praestitutam diem permisere se regi.] (Curtius Rufus Hist. Alex. Magni Lib. III. 1.)Ami ennyit tesz saját szerény fordításomban:
[Ezalatt Nagy Sándor Cleandrust pénzzel elküldte, hogy a Peloponnészoszról katonákat sorozzon, majd miután Lyciában és Pamphylában elrendezte a dolgokat, Celaenae városához vezette seregét. Abban az időben a falak között folyt el a Marsyas] folyó, amelyet a görögök mesés versei tettek híressé. Forrása egy hegycsúcsról lefolyva az alant lévő sziklára ömlik alá, nagy robajjal; innen szétfolyva megöntözi a környező földeket, tiszta és csak saját vize van. Ezért színe a nyugodt tengeréhez hasonlatos, és ez hazudozásra késztette a költőket: az ugyanis a mendemonda, hogy a tengerbe szerelmes nimfák ülnek azon a sziklán. Egyébként amíg a falon belül folyik, megtartja nevét; de amint kihömpölyög az erődítések közül, Lycusnak nevezik, mert nagyobb erővel és víztömeggel hullámzik. Nagy Sándor a városba bement ugyan, mert azt elhagyták védői, de a várat, ahova menekültek, ostrom alá vette, és előreküldött egy követet, hogy üzenje meg nekik: ha nem adják meg magukat, számítsanak a legrosszabra. Ők pedig a követet felvezették a toronyba, amely fekvésénél és felépítésénél fogva is kimagasló volt, majd utasították, hogy nézze meg, milyen magas, és hogy üzenje meg Nagy Sándornak: [máshogyan becsülik meg a lakosok az erődítéseket, mint ő; vegye tudomásul, hogy nem lehet őket legyőzni, s hűségükért a végső halált is készek választani. Ám amint látták a vár körüli orstromgyűrűt, s hogy napról napra szorultabb helyzetbe kerülnek, hatvan napi fegyverszünetben egyeztek meg, mely szerint átadják a várost, ha ennyi időn belül nem küld maga Dareiosz segítséget; s miután semmilyen segély nem érkezett Dareiosztól, a kijelölt napra átadták magukat a királynak.]Ez elég lehangoló: szegény celaenae-iek megpróbáltak ellenállni, de miután királyuktól semmilyen segély nem érkezett, megadják magukat a makedónnak. Ez áll tehát az ezres egyik oldalán: kezdeti kakaskodás, túlerő, egyezkedés, majd árulás és meghódolás, egy kis epizódban.
Na de ez semmi a másik szöveghez képest! Ott az isteni Tacitus, a legnagyszerűbb római történetíró, a zsarnokság lélektanának legkiválóbb megörökítője áll, pontosabban Annales (Évkönyvek) c. művéből egy részlet. Ez is töredékesen maradt meg, az V–X. könyv hiányzik, corvinánk (mert persze ez is az, csak az Egyetemi Könyvtár őrzi) a hiányosan fennmaradt XI. könyvvel indít. Kr. u. 47-ben járunk, Messalina, Claudius császár (Kr. u. 41–54) nagyhatalmú felesége éppen koholt vádakkal megölet valakit, bár a slusszpoén éppen lemarad az ezresről. Íme latinul a szöveg, elő az ezresekkel:Cornelii taciti Historiographi Prestantissimi fragmentorum liber incipit….nam Valerium Asiaticum, bis consulem, fuisse quondam adulterum eius credidit, pariterque hortis inhians, quos ille a Lucullo cooptos insigni magnificentia extollebat, Suillium accusandis utrisque immittit. adiungitur Sosibius Britannici educator qui per speciem benevolentiae moneret Claudium cavere vim atque opes principibus infensas: praecipoum auctorem Asiaticum interficiendi G. Caesaris non extimuisse contione in populi Romani fateri gloriamque facinoris ultro petere; clarum ex eo in urbe, didita per provincias fama parare iter ad Germanicos exercitus, quando genitus Viennae multisque et validis propinquitatibus subnixus turbare gentilis nationes promptum haberet. at Claudius nihil ultra scrutatus citis cum militibus tamquam opprimendo bello Crispinum praetorii praefectum misit, a quo repertus est apud Baias vinclisque inditis in urbem raptus. (II.) Neque data senatus copia: intra cubiculum auditur, Messalina coram et Suillio corruptionem militum, quos pecunia et stupro in omne flagitium obstrictos arguebat, exim adulterium Poppaeae, postremum mollitiam corporis obiectante. ad quod victo silentio prorupit reus et 'interroga' inquit, 'Suilli, filios tuos: virum esse me fatebuntur.' ingressusque defensionem, commoto maiorem in modum Claudio, Messalinae quoque lacrimas excivit. (Tacitus Annalium XI. 1–2.)Ezt nem én fordítom magyarra (csak a címet, az a corvináé), mert van egy kiváló fordításunk, Borzsák István tanár úr jóvoltából:
Cornelius Tacitus, a kiváló történetíró töredékeinek könyve elkezdődik....minthogy Valerius Asiaticust, a kétszer volt consult, hajdani szeretőjének hitte, egyben pedig a még Lucullustól kezdett és Valeriustól ragyogó pompával szépítgetett kertekre is sóvárgott, Suilliust mindkettő bevádolására uszítja. Csatlakozik hozzá Sosibius, Britannicus nevelője, kinek hamis jóindulattal arra kellett intenie Claudiust: vigyázzon az uralkodókkal szemben ellenséges erőre és vagyonra. Lám, Asiaticus, Gaius Caesar meggyilkolásának fő kezdeményezője, nem átallotta a római nép gyűlésén ezt bevallani, sőt még a tett dicsőségét is követelni. Hírneves ember azóta a városban, híre a tartományokban is elterjedt; most útra készül a germaniai seregekhez, és mivel viennai születésű, s népes és befolyásos rokonságra támaszkodhat, fel akarja lázítani szülőföldjének törzseit. Erre Claudius, minden további nyomozás nélkül, gyors katonákkal szinte már a háború elfojtására küldte Crispinust, a testőrség parancsnokát, aki Baiae mellett talált rá s bilincsbe verve Rómába hurcolta. S még csak a senatus elé sem engedték: a császári lakosztályban hallgatják ki, Messalina jelenlétében, míg Suillius a vádat képviselte: megrontotta a katonákat, akiket pénzzel és fajtalankodással minden gyalázatra rávett; azután Poppaeával folytatott házasságtörést, végül testileg elpuhult. Erre a vádlott, megtörvén a csendet, kifakadt és így szólt: Kérdezd meg a fiaidat, Suillius: majd bevallják, hogy férfi vagyok! S mikor elkezdte védekezését, mélységesen megindította Claudiust, de még Messalinából is könnyeket csalt ki. (Borzsák István ford.)Második szövegünk tematikája tehát: udvari intrika, a felesége által vezetett, pipogya császár, némi pátosz, és kevéske római erény, de a folytatással kapcsolatban ne legyenek illúzióink.
Íme, ezek olvashatók tehát a magyar bankjegyen. Nagy Sándor meghódoltat egy nyomorult kisázsiai várost, illetve Messalina, ez a nimfomán szörnyeteg eltesz a láb alól rögtön két embert (ja bocs, lelőttem a poént). Nem akadok én fenn ezen, hiszen az illusztrátor nyilván csak annyi instrukciót kapott a jegybankelnöktől, vagy tudom is én kitől, hogy legyen olyan reneszánszos, Mátyásos tematikájú az egész bankjegy. De hát a részletek, a stílus!... Lehetett volna valóban Mátyásról egy részlet, ha már ő van a bankjegyen, hiszen Ransanus, meg Bonfini műve is ott volt a királyi könyvtárban, s azokban vannak hosszú fejezetek a királyról. Hiszen tiszteljük, becsüljük az emlékét, nem? Ne így… Nem az első utunkba eső kódexből kivágni fotosoppal egy részletet. Emlékezzünk az Iparművészeti Múzeumra. A fenti cserepek közül sokat nem lát senki (...vagy igen), mégis nagy gonddal megfestették azokat is.
De ez már így alakult. Kicsit bizarr, de már megszoktuk itt K-Európában: naponta sokmillió magyar „forgatja” a szegény celaenae-iek és a gyilkos Messalina történetét.
