Laudator temporis acti

Concedo nulli

Hogyan káromkodtak 500 éve a németek latinul, és mi köze ennek a p*csához?

2017. július 15. 09:57 - Erasmius

Vendégszerzőnk, Erasmius, azaz Petneházi Gábor, ezúttal egy nem éppen szalonképes, ám annál érdekesebb témával jelentkezik, ami nemcsak a kora újkori német (és latin) „aljanyelvre,” hanem a mai magyar gyakorlatra nézvést sem lesz tanulságok nélküli.

 

bebel_poeta.jpgHeinrich Bebel (1472-1518), a sváb paraszti sorból felemelkedett költő (I. Miksa 1501-ben koronázta ünnepélyesen poeta laureatus-szá Innsbruckban), író és tübingeni professzor változatos életművének ma is legismertebb darabja a latin nyelven írt Facetiae (Adomák) c. gyűjtemény, amely először 1508-ban jelent meg, és igen hamar elterjedt Európában. Számos kiadása és népnyelvi fordítása létezik mindmáig, legújabb német fordítása 2005-ben jelent meg. A mű mintája Poggio Bracciolini (1380-1459) firenzei kancellár egyező című adomagyűjteménye volt – nem véletlen, hogy az általam használt 1557-es kiadásban Poggio művéből is szerepelnek darabok (magyarul ez Csehy Zoltán remek fordításában olvasható: Poggio Bracciolini, Elméncségek, Kalligram, 2009). Bebel gyűjteménye viszont minden ízében német, s nagyszerű tükörképét adja annak a már nemzeti öntudatára ébredt, de egyben a humanizmussal is átitatott asztali kultúrának, ami nemcsak I. Miksa innsbrucki udvarában, de a korabeli német fogadókban és diáktársaságokban is uralkodó lehetett. A rövid, csattanós, többnyire a parasztok és nők rovására, de pl. a zsidókon, szerzeteseken és vándordiákokon is élcelődő történetek többségét manapság egyszerűen viccnek mesélnénk, nem véletlen, hogy egyik-másikuk valóban ilyen minőségben maradt fenn a szóbeliségben egészen a 20. századig. Amiről az alábbiakban beszélni szeretnék azonban, annak inkább szótörténeti vonatkozásai lesznek.

 Az adoma tehát így szól:

 De sacerdote puerum baptizante

Sacerdos baptisaturus puerum, cum diceret quod compater nominaret puerum, dixit ille, esse puellam. Sacerdote rursus interrogante, semper puellam esse respondit, cum proprium nomen edere debuisset. Tandem sacerdos commotus: ad anum matris tuae (uti nostris mos est loquendi), quid mihi ista narras, cum cunnus esse puellam ostendat.

 

(Facetiarum Heinrici Bebelii, Tubingae, ex officina Ulrici Morhardi, 1557, 36)

 

bebel_title-page-001.jpgNémetül az 1907-es kiadásban:

 

Von einem Priester, der ein Kindlein taufet

Als ein Priester ein Kindlein taufen sollt und vom Gevatter verlanget, daß er ihm das Kindlein nennete, saget der, es wär ein Mädlein. Als der Priester wieder fraget, antwortet er allemal, es wär ein Mädlein, so er hätt sollen sein eigen Namen aussprechen. Endlich saget der Priester unwillig: „bei deiner Mutter Arsch” (so redet man bei uns), „was erzählst du mir? Man sieht’s wol an der Mauzen daß es ein Mädlein ist.”

 

(Heinrich Bebels Schwänke, hrsg. von Albert Wesselski, München, Georg Müller, 1907, 67)

 

Magyarul így fordíthatnánk:

 

Egy gyermeket keresztelő papról

 

Egy pap, mikor egy gyermeket kellett megkeresztelnie és megkérdezte a keresztapát, hogy mi legyen a gyermek neve, erre ez azt felelte, hogy az lány. A pap még egyszer rákérdezett, de ez megint csak azt felelte, hogy az lány, miközben a keresztnevet kellett volna mondania. A pap erre dühösen: „az anyád p*csáját – így szokták nálunk mondani – mit hajtogatod ezt nekem, látom a p­*nájáról hogy lány.”

 

melanchthon-infant-baptism.jpgAd anum matris tuae – szól a bájos történet minket érdeklő latin fordulata, amit én természetesen a máig közkeletű anyádp*csájával adtam vissza, bár szó szerint inkább az anyád s*egge lenne a valódi megfelelője, ahogyan a németben is a bei deiner Mutter Arsch, vagy beim Arsch deiner Mutter is ezt jelenti. A magyar káromkodás-kincsben azonban – a némettől eltérően – inkább a genitáliákra szoktak hivatkozni, ráadásul mindkét nembéli felmenőnél; így az apádf*asza mellett, bizony az anyádp*csája is a máig legelterjedtebb szidalmaink között van.

 Nem így a németben.

Ha valaki ráguglizik a vonatkozó kifejezésre, a mérsékelt számú találatok közt első helyen – jellemző és nagyon vicces módon – Vámos Miklós Utazások erotikában c. magyarul 2007-ben megjelent, a kritikusok között meglehetősen visszafogott sikert aratott, szoftpornó jellegű elbeszélésgyűjteményének a német fordítását köpi ki a kereső, idézem a helyet:

Also klopfte ich, doch Zsuzsi antwortete nicht. Darauf öffnete ich die Tür, und sprang sie wie von der Tarantel gestochen von der Schüssel auf. Wütend fauchte sie: „Beim Arsch deiner Mutter, kannst du nicht anklopfen?”

(Miklos Vamos, Meine Zehn Frauen, btb Verlag München, 2010)

Az írói én, ha jól értelmezem a szövegkörnyezetből, talán maszturbálás közben nyit rá a vécén tartózkodó Zsuzsira, és erre kapja a nyakába tőle a „miazanyádp*csájáértnemtudszkopogni”-t. Magyarul sajnos nem tudtam megszerezni a könyvet, de erős a gyanúm, hogy ez, vagy valami hasonló szerepel az eredetiben.

 A „beim Arsch deiner Mutter” további kiguglizott előfordulásai is inkább az angol Mother’s Ass fordításának tűnnek, ami körülbelül a Holy shit szinonímája, nem olyan személyes tehát, mint azt Bebelnél láttuk, és ahogyan a mai magyarban is használjuk. Ez alapján a legelfogadhatóbbnak az a magyarázat tűnik, hogy 500 éve – ahogyan Bebel is írja – még szokásos fordulat volt, a mai németben azonban már nem használatos (ezt persze általában - a számos dialektus miatt - nehéz kijelenteni, de a google mellett az innsbrucki kollégáim körében végzett gyors felmérésem is igazolja, egyikük sem tud ugyanis róla).

 csm_golfregion-donau-boehmerwald-bayerwald-golfhotel-stift-schlaegl-3_9feb7ebc63.jpgA p*csát azonban a mai magyarban már kettős értelemben használjuk. Egyrészt genitálisan, ahogyan a káromkodásunk magyar változatából is kitűnik. Az Új Magyar Etimológiai Szótár szerint is ez az eredeti értelme az egyébként valószínűleg szláv hatásra, belső fejlődés eredményeként meghonosodott szónak, amelynek első feljegyzése a schlägli szójegyzékben, 1405-10 körülre datálható. A felső-ausztriai Schlägl premontrei kolostor könyvtárából a 19. század végén előkerült, 2140 darabos, egyébként legtekintélyesebb középkori magyar szógyűjteményben (kiadta Szamota István, Bp. 1894, on-line lásd: http://digitalia.lib.pte.hu/?p=3698) valóban, a 385. sorszámon az alábbi szerepel:

vulwa – picha

Másodlagos jelentése viszont ülep, fenék, írja az ÚET, s a Szinnyei József által szerkesztett és 1897-1901 között megjelent Magyar Tájszótárra hivatkozik, ahol a vonatkozó helyen tényleg ezt olvashatjuk:

PICSA: segg. Picsán rúgni: seggbe rúgni. (Nagy-Kőrös, Tóth Béla)

Szinnyei tehát a századfordulón Tóth Béla nagykőrösi szóbeli gyűjtése alapján már segg-ként tünteti fel, bár az is igaz, hogy olyan szemérmes, hogy a PINA-nál már magyarázatot sem ír, csak különböző előfordulásokat.

Az egy nemzedékkel korábbi Czuczor-Fogarasi-ban viszont még az általában vett alfél-értelemnek híre-nyoma nincs:

PICSA, fn. tt, picsá-t. Aljas nyelven a[nnyi]m[int]. női szeméremtest; mondják oktalan állatokról is, különösen kutyáról, tehénről, egyébiránt a nőstényállatok ezen nemi része péra. Hasonló hozzá a férfivesszőt jelentő: pécs v. pöcs, mely Páriz-Pápainál is am. veretrum.

 

(Czuczor Gergely-Fogarasi János, A magyar nyelv szótára V, Pest, 1870, 208)

A Szinnyeinél szereplő és ma is közismert p*csán rúg=seggbe rúg ugyanakkor élő bizonyítéka a kettős használatnak.

Nagyon valószínű tehát, hogy e kettős értelem a századforduló környékén terjedhetett el a magyar „aljas” nyelvben s talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt feltételezzük, hogy német hatásra, sőt, talán az is logikus, ha a még pontosabb forrást a közös hadsereg szabadszájú közegében keressük, ahonnan a leszerelt katonák – egyéb kultúrjavak mellett – a p­*csa szavunk "segg" értelmét is magukkal hozhatták.

S hogy mi módon? Például úgy, hogy a Bebelnél szereplő beim Arsch deiner Mutter – bár a mai németben (felületes vizsgálódásaink szerint) már nem adatolható – 100-150 éve még a korabeli szleng része volt, a magyar anyádp*csájával való kontaminálódása pedig elősegíthette a p*csa „alfél” -értelmezésének az elterjedését.

Ez persze egyáltalán nem biztos, de elméletnek tetszetős, ráadásul, Bebelnek hála, adatolható is.

Hát ilyenekre is jó a latin.

 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://laudator.blog.hu/api/trackback/id/tr3612663925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kritikus lány 2017.07.15. 11:18:37

Vámos Miklós: Utazások Erotikában, Ab Ovo Kiadó, Budapest, 2007. 153 oldal.
"... Azért óriási dolog a külön vécé, felebarátaim. Kurvaélet, be fogok hugyozni. Kopogtattam. Zsuzsi nem válaszolt. Benyitottam. Fölpattant a kagylóról, mint akit darázs csípett meg, és rám mordult: Mi az anyád valagának nem kopogsz? ..."

Erasmius 2017.07.15. 11:32:47

Tényleg, a valag kimaradt, köszönöm. Erről azt írja a szótár, hogy eredetileg (1416, Müncheni Kódex) szintén vulva, de XVIII. sz. végétől már adatolja az alfél értelmet. Tehát a keveredést akár a XVIII. századi német telepesektől is számíthatjuk, ami már időben közelebb visz Bebelhez is. Még egyszer köszönöm.

JGDus 2017.07.17. 10:21:27

Nagyon érdekes és alapos okfejtés. Köszönet érte.
A bécsi szleng "Himmel-Arsch-und-Zwirn" közkeletű káromkodása viszont egyértelműen a seggre vonatkozik.

gigabursch 2018.11.14. 06:08:02

Ne kérdezzétek meg, honnan veszem azt, amit most írok, de úgy süldő koromban világosítottak fel, hogy
- a seggberúgásnál állva fogadja az ember az intelmet
- picsán rúgásnál meg bokafogással.

Nem szeretnék belefolyni, hogy ez tényleg így van-e, de én azóta így használom.

A seggberúgás az noszogatás, a picsánrúgás meg büntetés.
süti beállítások módosítása