Laudator temporis acti

Concedo nulli

Hogyan bánjon a blogger a médiával?

2009. december 03. 08:30 - G.d.Magister

Két tanulságos eset két tévécsatornával

Igen, fel kel tennem a kérdést, hogy hogyan bánjon a blogger a médiával, mert már másodjára estem pofára ebben a témakörben. Első alkalommal a tv2 nyúlta le szépen az egyik írásomat, miután nemet mondtam arra, hogy a Magellánban (?) interjút adjak nekik. Nemet mondtam, de kértem őket, hogy ha már felhasználják az anyagomat, ugyan említsék már meg a blog nevét. Megígérték, de nem állták a szavukat.

A második menet az m1 Kultúrház nevű műsorával volt (balra az attraktív műsorvezető, Winkler Nóra). Megkeresett a riporterük, hogy csinálna velem riportot a Dante-posztomról. Én ezt is visszautasítottam, egyrészt mert nem akarom felfedni kilétemet, másrészt, mert ez a poszt csupán Szörényi László cikkének ismertetése, s bár van egy kis hozzáadott érték, a fő érdem mindenképpen a szerzőé. A riporter a válaszlevélben mondta, hogy nem leszek felismerhető, de néhány szót mégis mondhatnék. Na itt szúrtam el én is, mert ebbe beleegyezhettem volna, hiszen lehet, hogy csak idéztek volna tőlem valamit, és a blog neve is elhangzott volna. De sajna nemet mondtam erre is, mondván, Szörényit keressék meg. A Kultúrház így megvonhatta a vállát, idézett a posztomból és a hozzászólásokból, de a blog nevét meg sem említette - nyugodt lelkiismerettel, hiszen kétszer  is lepasszoltam őket. A műsor itt látható, sajnos beágyazni nem tudtam, mert nem lehet. A nov. 29-i adást keressétek, a Dante-téma 32:41-nél kezdődik. Érdemes megnézni, Szörényi nagyon jó benne, de nyilatkozik még Nádasdy is és mások.

Bármennyire is nem nézek tévét, és bármennyire is a neten tájékozódom, azért a tévés ingyenreklám jól jött volna, másrészt nem egy felemelő érzés, ha az ember munkját hivatkozás nélkül más is felhasználja. Külön elgondolkodtató egyébként a jelenség: a tévések halásznak a blogokban a témáért, ami készen várja őket, de ha a blogger nem hajlandó velük együttműködni (nevét, arcát adni, ahogy az a tévének megfelel), akkor tesznek a szerzőségre, s név említése nélkül ellopják az egész anyagot. De ez a rivalizálás nem a tévé győzelmével fog véget érni. Hadd dicsekedjem: a Dante-posztomat 12 301-szer töltötték le, 10 472-szer látogatták, 10 040 látogatója volt. Eddig. (Persze ebben Index anyácskának is nagy szerepe volt, mert kitette címlapra a posztot.) Vajon a Kultúrházat mennyien nézték az adott időpontban? Valószínűleg többen, de egy vasárnap késő este kezdődő kultúrális műsor, hát... nem tudom.   

Szóval az a véleményem, hogy ha egy tv-műsor vagy egyéb média megkeres egy bloggert, akkor a blogger - saját érdekében - működjön együtt, s igyekezzen elérni, hogy valamilyen formában jelenjen meg az ő produktuma is a műsorban. Ehhez talán kell egy rövid riportot adni - a teljes elutasítás, mint láttuk, nem hoz eredményt -, kikötve, hogy csak idézni lehet azt. Talán ez beválhat. Aztán meg úgyis a gyors reagálású és rugalmas blogoszféra fog győzni az elnehezült, macerás tévéműsorok fölött.

FRISSÍTÉS (RENOVATIO):

A KH felelős szerkesztőjével leveleztem egy kicsit (ő volt olyan kedves és keresett meg), s a többek között ezt írta:

Olvastam a Kultúrház keltette utórezgéseket a laudatoron. Nem örülök, pontosabban sajnálom, hogy így alakult. Nem volt benne semmi szándékosság, beszéltem azóta Torma Tamással, azt hiszem, merő jóindulatból vélte úgy, hogy ha szerepelni nem szeretne(nél), akkor annak sincs jelentősége, hogy feltüntessük a forrást. Ez hiba volt, amit szívesen korrigálunk: a követekző adásunk végén, a stáblista előtt egy feliratban - ami kb. így szól: elnézést. előző adásunkban forrásmegjelölés nélkül idéztünk blogbejegyzéseket. az idézett blog: stb.  - tudjuk megtenni.

A Laudator köszöni és elfogadja a helyreigazítást.

80 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://laudator.blog.hu/api/trackback/id/tr871570099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.12.03. 09:32:11

a tévés szakmunkás a legszarabb szar anyagból van gyúrva...

ja, és u.ez lesz legközelebb is :(

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.12.03. 09:41:13

Szerintem ne úgy beszéljünk ezekről az ügyekről, hogy "a TV2 engedély nélkül felhasználta a posztomat", hanem nevesítsük: kedves Winkler Nóra (pontosabban, aki a szerkesztője a műsornak), írj magadnak anyagot, ne lopjál. Legyen személyes.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.12.03. 10:12:20

@A Hannibal Lektűr-attitűd: hát épp ez az.
Magister okuláré nélkül nézte a nénit...

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.12.03. 12:43:03

@szamárfül: @szamárfül: az m1-nél összetettebb volt a helyzet, és én is hibáztam. De mibe került volna megemlítenie a forrását? Hát itt kezdődnek a gondok.

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.12.03. 13:41:50

Nekem nem világos, miért nem vállaltad az együttműködést. A kilétedet nem muszáj felfedned, kapsz egy csíkot a szemed elé, azt csá.

Lady Devonshire · http://www.csacsogi.blog.hu 2009.12.03. 13:42:32

Nyúld le Te is a storykat és tedd magadévá!!!!Színezd ki, díszítsd fel, tedd érdekesebbé, alázd le az uncsi szövegüket
Írd le minnél többször, hogy ez a Te agyszüleményed, a te érdemed.

Rendőrtiszti sexstory a blogomban :)
www.csacsogi.blog.hu

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.12.03. 13:44:02

Így megy ez mindenhol. Az Index sem rakja ki, honnan fordította az anyagot.

Blackrock (törölt) 2009.12.03. 13:53:14

Ha jobban belegondolunk valahogy, valahonnan, de mindenki nyúlja a sztorikat.

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2009.12.03. 14:07:49

@Nyelvész Józsi: Ez egy TÉVHIT! Szerintem pont azok ismernék fel a fekete csík ellenére, akik előtt nem akarja felfedni a kilétét!
Csomószor vannak oknyomozó műsorokban csak hátulról mutatott szemtanúk, de én simán felismerném a retro-pulóveréről a szomszédomat, ha csúnyákat mondana rólam a tévében (és utána feldarabolnám)!

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.12.03. 14:13:02

@misbelief: :) Meg hát ne már, egy blogger kitakart szemmel... az ember szemét akkor takarják ki, ha bűnöző, vagy fél valakitől. Továbbra is azt mondom, hogy idézze a riporter saját maga, amit mondtál neki a riportban, de ne mutassanak rólad képet, se hangot.

Pivoblog · http://pivo.blog.hu/ 2009.12.03. 14:13:26

Ilyenkor nem lehet perelni? Vagy csak nem érdemes?

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.12.03. 14:20:49

Erre szokás mondani, így jártál öcsém!

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.12.03. 14:23:39

@Mr.Miller: Szerintem nem lehet, és főleg nem érdemes. A blogger egyelőre védtelen jogilag, úgy látom.

VLADISZLAV 2009.12.03. 14:26:53

A Fókusz az nem RTL klubos?

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.12.03. 14:29:40

@VLADISZLAV: Na, pont ennyire ismerem a kertévéket. Akkor a tv2-s párja volt, vagy a Magellán, azt hiszem.

ergerberger 2009.12.03. 14:36:04

@G.d.Magister: Ja, egész biztosan NAGYON ügyeltek volna arra, hogy ne legyél felismerhető...

ildsisy 2009.12.03. 14:36:55

@Blackrock: Nagy tévedés, én soha nem nyúlok sehonnan semmit, csak saját hirtelen témáim vannak, életből, tapasztalatból, saját fantáziámból!!!Azért is kezdtem írni, mert úgy éreztem írnom kell!
Én is észrevettem, mikor megnézem kik néznek a blogjaimban, média és sorolhatnám...én sem szeretném ha tőlem valaki ellopná az ötleteimet, írásaimat. Bár volt olyan TV adó, ahol hirtelen, érdekes módon egy olyan téma volt, amit évek óta fel sem hoztak...
Köszönöm a poszt írójának, hogy figyelmeztet erre minket! :)

eloszto · http://eloszto.hu 2009.12.03. 14:42:11

Tőlünk is loptak már, forrásnak odaírták, hogy "internet".

Na most kérem szépen hány véresszájú ügyvéddel tépetnének szét ugyanezek az arcok ha lenyúnék tőlük valamit és azt írnám forrásnak: "televízió"?

Advocatus_Diaboli 2009.12.03. 14:42:25

Miért a blogger nem máshonnan lopkodja össze az anyagot?!!! ;-) Új dolog nemigen van a világban. Felajánlotta az intejút és nem éltél vele, akkor meg mit ugrálsz? Én ugyanezt tettem volna a helyében az erősebb kutya baszik elv nevében. :-)

flamer 2009.12.03. 14:42:32

@G.d.Magister: A blogger is pont ugyanannyira védett, mint bármely más szerző, a szerzői jogi védelem neki is pont úgy jár.
Mivel nem a komplett írást vették át, hanem idézték, a köv. cikket ajánlanám a figyelmedbe:
www.litera.hu/hirek/szerzoi-jogok
Elég egyértelmű a helyzet: "A magyar törvény „a forrás és az ott megjelölt szerző megnevezését” írja elő kötelezően az idézés során"
Ezek után teljesen egyértelmű, hogy itt a szerzői és szomszédos jogok megsértése történt, azt mondjuk nem tudnám megmondani, hogy ilyen esetben a bíróság mit ítélne meg neked.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.12.03. 14:49:21

@flamer: Köszi, ez alapján a tv2-t tuti perelhetném, az m1 több szempontból is problémás, mert ők óvatosabbak voltak stb.

eloszto · http://eloszto.hu 2009.12.03. 14:57:08

@eloszto: mármint nem a postbaliek voltak. még mielőtt...

Kutyfalvi Bandi 2009.12.03. 14:58:23

És a kommentelőktől is loptak! Róluk is emlékezzünk meg...

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.12.03. 15:04:56

Jó sztori bárhonnan...mindegy ki mondta és mikor. Sajnos ez van manapság.

prometheus_X 2009.12.03. 15:31:19

Javaslom, hogy ha ilyen gondjai vannak egy bloggernek, tegyen ki jól látható helyre egy dobozt és írja bele a cikkei felhasználási feltételeit. Ez egy pár szavas mondatba belefér. Biztosan ez se fogja elriasztani a TV-ket és a más jogsértőket, de peralapot adhat, így az azonosított szerzőijogsértés perelhetővé válik.
A feljelentés megtörténtét a blogger megírhatja, ha a blog látogatott, könnyen lehet hogy komolyabb visszhangja is lesz.

stikasz_1 2009.12.03. 15:34:15

Azért valamit meg kell jegyezzek. Az index is előszeretettel tesz ki mindenféle blogokat a címoldalra, és megkérdezném, például a japancsaj.blog.hu oldalon minden fotót a kedves blogoló készített a hölgyekről és úgy adja közre? Vagy a tv-s blogok, ahol az amerikai híroldalakról fordított anyagokat szerkesztik be? Netán ott a legutóbbi eset a konyves.blog.hu Ficsku-átvételével, amit az érintett a link ellenére nehezményezett. Tehát az ún. blogszférában sem ismeretlen az átvétel. Persze meghivatkozni sok helyen meghivatkozzák a dolgokat, van, ahol jobban láthatóan, van, ahol kevésbé. Ez a fajta "anyagcsere" természetes, és bár magam is úgy gondolom, hogy nagyon is illik ilyenkor említést tenni az ötletadó forrásról, mégsem tenném fel rá az életem, hogy nem akad a tévésekhez hasonlóan téma-nyúló blogger. Mindenesetre azokat becsülöm, akik a saját fejüket használva dolgoznak, és akik a más anyagait mindig tisztességgel meghivatkozzák, de úgy érzem, bizony a majdan itt hozzászólók közül nem mindenkire vonatkoznak a fentiek.

algi 2009.12.03. 15:37:46

Ez megvan, amikor a NapTV a Youtube-ról halász videót, és kiírja alá, hogy "Forrás: Internet"?

gitáros 2009.12.03. 15:41:10

Lehet anyázni a tévéket, csak fölösleges. Reklámügyben nem szeretnek az ORTT-vel ütközni, márpedig egy honlapcím önmagában is elvileg reklámnak minősülhet.

Létezik egy 243/2002 (I. 31.) sz. ORTT határozat, amely szerint:

"A Testület elvi jellegű határozatában megállapítja, hogy valamely műsorszám tartalmához kapcsolódó kiadványok, honlapok, zenei felvételek, kulturális szolgáltatások bemutatása a műsorszámban önmagában nem minősül burkolt reklámnak. A bemutatás tájékoztató jellegű lehet, reklámértékű információkat nem tartalmazhat és nem hívhat fel az adott termék, szolgáltatás stb. igénybevételére."

Kérdés, hogy egy blogposzt tartalmáról szóló riportban a blog megemlítése reklámnak minősül-e. Elvileg a blogger anyagilag is érdekelt lehet a látgatók számának növelésében.

A fagyi egyébként visszanyal: ha a blogger nem akarja felfedni a személyazonosságát, ezzel gyakorlatilag lemond a szerzői jogának egy részéről, pontosabban arról, hogy legalább a nevét megemlítsék az adott szöveggel kapcsolatban (ami egyébként meg kötelező).

(Sokszor voltam zenekarral különböző tévés műsorokban. A riportok során nem hangozhatott el a zenekar honlapjának címe, amely természetesen azonos a zenekarnévvel, valamint a "hol láthatunk legközelebb" kérdésre nem lehetett kimondani a koncert színhelyének nevét... )

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.12.03. 15:45:23

@gitáros: "A fagyi egyébként visszanyal: ha a blogger nem akarja felfedni a személyazonosságát, ezzel gyakorlatilag lemond a szerzői jogának egy részéről, pontosabban arról, hogy legalább a nevét megemlítsék az adott szöveggel kapcsolatban (ami egyébként meg kötelező)."

Van nicknevem, írja azt. Ez nem kifogás szerintem. Mások is dolgoznak "művésznév" alatt.

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.12.03. 15:54:47

A legviccesebb az, hogy jelentős késében is vannak a TV-műsorok ill. a nyomtatott (főként bulvár) sajtó. Többször láttam már olyat, hogy megjelent a neten egy kis színes (ami általában persze fordítás, sok esetben forrásmegjelölés nélkül), aztán ugyanez 1-2 hét késéssel bukkant fel a mainstream médiában.

Egy nagy recycling lett az egész, lopás hegyek mindenfelé, és még mi örülhetünk, ha nem fordítják félre, vagy nem értelmezik át az eredetiket a tehetségtelen balfasz médiamunkások.

gitáros 2009.12.03. 15:57:28

@G.d.Magister:
Szerintem egyszerűen hangsúlyosan ragaszkodnod kellett volna hozzá, nem nagyon tudom elképzelni, milyen alapon tagadhatták volna meg.

gitáros 2009.12.03. 15:58:21

@dark future:
Azért azok a kis színesek sokszor hírügynökségi anyagok.

Alamio 2009.12.03. 16:02:48

Nem az a kérdés, hogy hányan látták, hanem hogy hányan emlékeznek rá.
Ettől jók a sóderklubosok, nyelvészjózsi, s doktorháúz. Idézhetőek, és elterjednek. Ha látták, ha nem. Lehet róla beszélni. És aki nem látta/tudja, az is a magáénak érzi, mert elmondták neki.

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.12.03. 16:11:02

@gitáros:

Sokszor meg ugyanaz bennük az elírás-félrefordítás, mint itt az indexen...

Persze lehet, hogy csak ugyanúgy nem tudják, hogy mit jelent pl. az USA-ban a billion. :-)

gitáros 2009.12.03. 16:16:30

@dark future:
Naná... Viszont az index is pl. az MTI-től veszi a hírt, mint a többiek. Annak a szövegén meg elvileg nem is változtathat, ha jól tudom.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.12.03. 16:19:56

@dark future: Igen, a tévék szánalmas megkésettségét hír-ügyben én is tapasztaltam már sokszor. Az én posztjaimat is 2-3 hetes késéssel nyúlták le.

@0o0o: Tudom, hogy ez fáj önnek, Vlagyimir Iljics...:)

Bognár L · https://bognarstudio.hu/ 2009.12.03. 16:33:58

A jelenség tágabb, mint a tv. Az általános újságírói tevékenység, amelynek körében minderről beszélhetünk: a témakeresés vagy témakutatás.
Az újságírói témakutatás persze kiterjed a blogokra is és ha jó témát (akár egész anyagot talál az ujságíró - akár elektronikus, akár print kiadványnál dolgozik az illető) talál, akkor azt a blogger szempontjából "lenyúlja", a média szempontjából pedig jó témakeresést valósított meg.
A gerillamarketing friss ága - a témataláltatás, a médiahekk - erre a szokásra épül, s a szokásból szopást varázsol!
A blogger ebben a csatában nem nyerhet amúgy - de terjedelmi okokból ennek indoklását most kikerülném.

nellgwyn 2009.12.03. 16:39:00

Nem számonkérőleg, ds egyébként miért nem akarsz megjelenni névvel-arccal? (Még a TV-dolgot megértem, mert nincs elég befolyásod rá, hogy mit vágnak össze rólad.)

Én egy másik oldalról közelíteném meg a dolgot: miért higgyem el, hogy értesz hozzá, ha nem állsz oda névvel címmel telefonszámmal diploma fénymásolatával? akár itt akar a tvben... nicknév alatt bárki bármit írhat. Pl azt is hogy ért hozzá, meg hogy van papírja róla. Főleg egy szakmai jellegű témánál szerintem fontos az ellenőrizhetőség. Ennek a blognak is az értékét a te tudásod adja, nem a látogatottsága, nem?
Én is azon a párton vagyok, hogy (szerzői) jogod meg hiteled onnantól van, hogy személyi számod van. A művésznév meg egy anonim nick az nem ugyanaz.De ez az én személyes és nem jogilag megalapozott véleményem.

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.12.03. 16:42:01

@gitáros:

Azoknál ott az MTI megjelölés. Én most azokról beszélek, ami "index" megjelölésű, és láthatóan valahonnét vették (rosszabb esetben lopták) az eredetit, aztán frankón félrefordították vagy félreértelmezték. Az a vicces, amikor később ugyanezzel a hibával kerül át máshová is. Szinte hetente találkozni ilyennel.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.12.03. 16:55:18

hát Magister uram, a jövő: vagy mindenkor szétlopnak, vagy kilépsz a százas izzók világába és megcelebesedsz!

Sir Galahad 2009.12.03. 16:59:46

Ha jól értem, a tévések megkerestek, te beintettél neki, aztán ők is neked. Akkora történet ez?

Sir Galahad 2009.12.03. 17:00:46

Lemaradt egy "k" betű, természetesen "nekik".

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.12.03. 17:00:55

@nellgwyn: "Én egy másik oldalról közelíteném meg a dolgot: miért higgyem el, hogy értesz hozzá, ha nem állsz oda névvel címmel telefonszámmal diploma fénymásolatával? akár itt akar a tvben... nicknév alatt bárki bármit írhat."

Rossz a kiindulópont. A tévés nyilvánvalóan megbízik bennem, mert használja az anyagomat. Konkrétan szarik rá, hogy nekem milyen papírom van, és hogy ki vagyok. Szóval nem azzal van a gond, hogy nem tudnak engem lekáderezni (a Wittman-fiúkat is eléggé szerették a népek), mert ez nem gátolja őket abban, hogy elhiggyék, amit írok, hanem azzal van a gond, hogy ha nem megyek be neki a stúdióba, akkor nem érdekli, hogy megemlítse, miből dolgozott.

gitáros 2009.12.03. 17:02:58

@nellgwyn:
Jogilag: a te személyes szerzői jogod abban a pillanatban él, mihelyt alkottál valamit, függetlenül attól, hogy tudja-e valaki, ki vagy. (Artisjusnál pl. vannak "alvó" számlák, olyan zenék után járó jogdíjakkal, amelyeknek nincs meg a szerzője. Mihelyt jelentkezik a szerző és bizonyít, megy a lóvé.)
Én sem vagyok biztos benne, hogy jogilag ugyanaz a művésznév és a nicknév (megint Artisjus: művésznév nyilván van tartva). Viszont itt mindössze arról az apró jogocskáról van szó, hogy megemlíttessék a szerző neve. Szerintem itt teljesen rendben van a nick használata.

@dark future:
naja...:)

gitáros 2009.12.03. 17:06:13

@Sir Galahad:
Alkoss valamit, légy rá büszke, nyúlják le tőled, utána kérdezd újra. :)

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.12.03. 17:07:54

@Bognár L: "A gerillamarketing friss ága - a témataláltatás, a médiahekk - erre a szokásra épül, s a szokásból szopást varázsol!"

Ehhez kellett egy kis idő, hogy megértsem, de most már vili. Na én nem vagyok olyan bátor, hogy elterjesszek valami hazugságot, hogy pl. megtalálták a magyar ősgesztát egy Svájcban őrzött kódexben. Pedig ez méltó visszavágás lenne.

@Sir Galahad: nem egészen. Fuss neki megint.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.12.03. 17:09:53

"index anyácska" kitett megint!
(magáért és téged)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.12.03. 17:11:38

@G.d.Magister: pont ezen filóztam, találd meg lp. Da Vinci "pannóniai" útinaplóját, amiben a televízió ősét találja fel... persze sok latinnal, h ne értsék.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.12.03. 17:12:19

azért nem lehet ebből per, mert hogy nézne már ki felperesként az hogy Internet!? :D

bacity · http://kacat.blog.hu 2009.12.03. 17:16:33

érdemes megemlíteni Hadas K. tévés szerkesztőszemélyiség munkásságát ebben a témában. gyakorlatilag az első válaszlevele felsorolja a TV2 teljes ügyvédi aparátusát ha bármire is rákérdez az egyszeri blogger!

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.12.03. 17:25:20

@bacity: na én ilyenbe nem futok bele (csak a guta kerülgetne egy ilyen válaszlevél után), inkább itt fricskázom őket. Fame and shame, ahogy tartja a mondás, bár nem tudom, mennyit számít ez.

Sir Galahad 2009.12.03. 17:26:22

@gitáros: ha alkotok valamit és büszke vagyok rá, nem mondom, hogy "nemutassanakmáatévébe"...

chipshop (törölt) 2009.12.03. 17:27:47

Ezert -es kizarolag ezert nem blogolok.Nem effektive a magyar mediaval kapcsolatan vanak aggalyaim,sokkal inkabb azzal,hogy barki elolvashatja a cikkemet,blogomat etc es BARHOL felhasznalhatja anelkul,hogy egyaltalan tudnek rola.
Ezt pedig nem kockaztatom,ezert irok konyvet,van szerzodesem,elottem a nagyvilag,de teny es valo-imadnek bloggolni:-)))

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.12.03. 17:38:53

Én meg erre aszondom, örüjjé neki, hogy teccet a zírásod a parnasszuson ülőknek. Végül is ez a célod nem? A nagynyilvánosság. És a hirnév?

mizrolist 2009.12.03. 17:44:54

@chipshop: az ilyesmikre egy megoldás van: írni kell egy megfelelően alátámasztott szerzői jogi szöveget, hogy ki és milyen feltételekkel használhatja az anyagaidat, és milyen ellenlépéseket teszel az engedély nélküli felhasználás esetén. (persze egy aktuális per ilyenkor drága mulatság...)

nellgwyn 2009.12.03. 17:54:14

Azt hiszem iicsit elbeszéltem melletetek.... én a szakmai hitelességről és ellenőrizhetőségről meg számonkérhetőségről beszélek, ti meg arról, hogy a művet a szerzőnek kell tudaljdonítani. De szerintem egy szakmai mű esetében (márpedig ez a blog az) ez a kettő szorsan összefügg, mivel a mű értékét a szerző személyes szakmai hitele adja. Nincs értelme szerintem egy nem ellenőrizhető forráshoz kötni egy szakmai művet. Mondhatja a Winkler Nóra, hogy GMagister a forrás, de akárki mondhatja azt is, hogy ő GMagister.

gitáros 2009.12.03. 18:24:54

@chipshop:
A hagyományos publikálás keretei ettől egy fikarcnyit sem védenek meg.

@Sir Galahad:
Lehet olyan, hogy de.

@nellgwyn:
Azt is bárki mondhatja, hogy ő a Kovács József... Persze, értem mire gondolsz, de egy bejáratott blog tulajdonosának jól megválasztott nickje szerintem épp olyan hiteles lehet.

ildsisy 2009.12.03. 18:58:50

@Advocatus_Diaboli: NEM! Egyes blogger NEM MÁSHONNAN lopkodja, hanem saját agyát használja!!!

nellgwyn 2009.12.03. 19:07:21

@gitáros: "Kovács József"-től elkéred a személyijét. És ha orvosi tanácsot akar neked adni, akkor előtte a diplomáját is.
A másik meg az, hogy itt van kitéve Winkler Nóra, névvel, arccal, övé a dicsőség ha jó műsort csinál, és övé a felelősség a szakmai hibájáért (és persze a kicsinyes és szeméyleskedő anyázásból is jut neki). Egy anonim bloggernek sem a felelőségből, sem a dicsőségből, sem a jogokból nem úgy jut, mint egy rendes szerzőnek.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.12.03. 19:15:03

@nellgwyn: te tudod, mi yonderboy vagy madonna polgári neve? Na, végre elmondhatom: mindkettő én vagyok. :)

gitáros 2009.12.03. 20:00:15

@G.d.Magister:
Hááát... Láttam már olyat, hogy tévéfelvétel előtt a meghívott vendég (természetesen nem közismert arcra gondolok) és a szerkesztő bemutatkozik egymásnak, de olyat még nem, hogy "igazoltatták" volna az illetőt.

gitáros 2009.12.03. 20:01:10

@gitáros:
Bocs, Magister, természetesen nellgwwynnek szólt az előző.

gitáros 2009.12.03. 20:02:06

@gitáros:
Egy w-vel. Asszem, búcsúzom... :)

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.12.03. 20:31:29

@nellgwyn: Egyébként azt nem értem, hogy Winkler Nóra felelősségének mi köze ahhoz, hogy nyúltak a blogomról, úgy, hogy idéztek is belőle. Ne nyiss új frontot, és ne húzd fel magad, hogy páran beszóltak Nórinak. Vagy erről velük vitatkozz, ne velem.

nellgwyn 2009.12.03. 21:45:00

@Gmagister: Yonderboi és Madonna neve is fenn van a wikipédián, ahogy a szakmai hátterük is, egyik sem titok. De egyik sem szakember.

Természetesen nem veled vitatkozom a beszólásokért, különben is a kommentelőidről nem tehetsz. Meg persze benéztem mert nem Winkler Nóra csinálta a riportot, hanem más... de akkor annak a másnak van szakmai felelőssége abban, hogy megjelölje a forrását.

Én valami olyasmit szerettem volna mondani, hogy egy tévéműsorban, ahol bármilyen szakmai állítás elhangzik, ott a műsor készítőnek és a bevont szakembernek is felelőssége van, mert másnap felkelek és azt fogom gondolni az adott dologról, ami ott elhangzott, megbízva a szakember tudásában. Ha nem teszik ki az idézet forrását vagy ha nem adja a szakember a nevét a dologhoz, akkor ez az egész dolog borul, mondjuk ha nagyon kritikus vagyok akkor nem hiszek el egy szót sem. (Most kifejezetten csak szakmai dolgokról beszélek.)

@gitáros, nyilván igazoltatás abszurd lenne, de azért egy szakértő esetében általában elhangzik, hogy hol dolgozikaz illető vagy hol tanult, ilyesmi. Ha akarok, utánajárhatok, hogy tényleg érti-e a dolgát, alapozhatom-e az én véleményemet az övére.

pollner · http://soreo.biz 2009.12.04. 10:32:10

Lenyúlni, nevet, címet elhallgatni valóban ocsmány dolog. Azt azért elmondanám, hogy 3 alkalommal is voltam a Kultúrházban, megemlítették a blog nevét is, de semmiféle látható forgalmat nem hozott a blogomnak. (Később is hívtak, de nem mentem, mert bosszantóan felszínesek voltak a műsorok.)
Más tévé- és rádióműsorban is jártam, készültek hosszabb adások is, de azoknak sem volt érzékelhető hatása. Elvesztegetett idő.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.12.04. 13:38:59

@pollner: hm, érdekes, amit mondasz. Hát igen, valszeg a blogok olvasóközönsége és a Kultúrház nézőközönsége nemigen fedi egymást. Ez egy fontos tapasztalat.

pizs (törölt) 2009.12.05. 11:20:23

Nem szeretem, ha valaki a másik ötletét, szavait, történetét, -ellopja. Szegénységi bizonyítvány, saját maga felé...

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.12.06. 01:15:01

@G.d.Magister: Nem vicceltem. :) Mi a válasz?

@misbelief: :D

@pollner: Nálam sem volt érzékelhető hatása ilyennek. Hosszú távú, nehezen mérhető hatással győzködöm magam. :)

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.12.06. 11:06:24

@Nyelvész Józsi: én nem vagyok sem bűnöző, sem védelemre szoruló koronatanú, hogy kitakart szemmel nyilatkozzam. De ezt már írtam fentebb.

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.12.07. 23:48:02

@G.d.Magister: OK, bocs, nem vágtam le feljebb. Kitakart szem stb általában akkor játszik, ha valamiért véded a magánszférádat, nem kell ehhez koronatanúnak lenni. :)

De sokat nem vesztettél, akkorát nem borít a TV a blogod nézettségén meg semmin. Bár nekem csak a Kultúrházzal van tapasztalatom.

szpal 2009.12.10. 09:42:48

Szerintem azt kaptad, amit érdemeltél, érdemeltük. Az internet nyilvános, a tévé is idézhet róla, a szerzői jogaidat sem sértették meg. Nem tudom, miért ciki Neked, hogy egy ilyen kulturális blog körül bábáskodsz. De biztos igazad van, egyszer még felhasználható lehet ellened, pl. az oldal majdani reklámbevételei esetleg érdekelnék az APEH-ot. Különben aki megnézte a Kultúrház c. műsort, nyilván első lendülettel a netre ment fel további infókért, és jó eséllyel a Laudátor blogot találta meg, tehát talán nem történt olyan nagy baj.

_Epikurosz_ 2009.12.16. 19:09:07

Azt megértem, hogy a siker ízéért írsz. Viszont tudnod kell, hogy a nap 24 órából áll, és minél többet néz valaki televíziót, annál kevesebbet internetezik, és fordítva. Lassan azok között lesz szakadék, akiknek van internete, és akiknek nincs. Ezek a tények önmagukban behatárolják az olvasótáborodat.
Éééés gratula a címlaphoz!
süti beállítások módosítása