But their Latin is poor...

Egy barátom szólt nekem, hogy a Lost című sorozat nemtudomhanyadik évadjában "a többiek" (the others) latinul beszélnek. Nofene, gondoltam, ezt látnom kell.

Én magam csak pár részt láttam a sorozatból, az 1-2. évadból, szerintem uncsi. Röviden: repülőszerencsétlenség túlélői egy szigeten kötnek ki, ahol aztán mindenféle titokzatos dolog történik velük. Arra emlékszem, ezek "a többiek" korábban vetődtek a szigetre, és olyan félelmetesek, hogy az ember ijedtében a neje szájába dobja a popcornt a sajátja helyett. Aki az egészről többet szeretne megtudni, ide menjen. Vagy ide. A szitu a következő: Locke, Sawyer meg Juliet, a pszichológusnő (?) elkapnak kettőt a többiek közül. Erre azok meg nem latinul kezdenek el beszélni? 0:39-nél? 

Mikor jártam a szomszédban a tótoknál, néztem párszor a zenecsatornájukat, (vagy a cseheké a csatorna?), ami egyébként kimondottan jó, nagyon kevés a reklám, nincsenek gagyi műsorok, többségében vállalható számok, külföldi-honi vegyesen. Nagy szerencsémre sikerült beleszaladnom egy kőkemény rockballadába, amelynek kellős közepén az énekes, a cseh Daniel Landa búsan dúdolja: MORITURI TE SALUTANT, MORITURI TE SALUTANT. Ilyet még nem pipáltam! Érdemes belehallgatni az élmény kedvéért, az ominózus szöveg a 1:42-nél található, majd később is:

Egy gyors rövidhír, feleim. Nem olyan rég Pozsonyban jártamban megnéztem még egyszer a Szent Márton-templomot. Az építmény sok mindenről nevezetes, pl. hogy itt koronázták a Habsburg házból való magyar királyokat egészen V. Ferdinándig, itt van eltemetve – ha jól tudom – Pázmány Péter, legutóbb pedig itt volt az a balhé, hogy az osztályának magyarázó (magyar) tanárt engedély nélküli idegenvezetés miatt rendőrök vittek el, majd vizsgálati fogságban tartottak. Ezt most hagyjuk is. (Bár aktuális rossz hír, hogy a szlovák köztársaságielnök-választáson a magyarokat bársonyosan utáló Gašparovič vezet a szimpatikus és magyarpárti Iveta Radičova előtt, melyről itt meg itt lehet olvasni).

Most a templom ajtaján lévő faliújság egy örvendetes részletét szeretném megosztani veletek, miszerint vasárnap 9-kor latin mise van a templomban:

A laudatorok köszöntik március idusát, nemzeti ünnepünket!

Idus Martii festum diem nostrum nationalem laudatores salutant!

Így március idusán (vajon a márciusi ifjaknak eszükbe jutott az Idus Martii, a zsarnokölés, a tyrannicidium napja?) a laudatorok is kokárdát öltenek, nem bánva, hogy mások ezért a Molotov-koktélt keresik náluk a szemükkel. Ez már egy ilyen ország, sikerült a kokárdából tüntetés-azonosítót csinálni, minden érintettnek szívből gratulálok! No de hagyjuk is. Régesrég tanultam valami tanszéki buliban Dér Katalin tanárnőtől - vagy aki tanította nekem, ő hallotta tőle? - a Kossuth-nóta latin változatát. Ez olyan igazi belterjes marhaság, amit filoszok, vagy bármely más tudományág tagjai ötölnek ki kocsmaasztalnál. Erre a darabra csak azért hívom fel a figyelmet, mert igen jól sikerült, a magyar dallam ritmusához, a magyar szöveg hosszúságaihoz remekül illik, szóval jól lehet énekelni deákul is. Íme az eredeti, pro memoria, illetve a fordítás:

Hogyan szólhattak Horatius versei - énekelve? Merthogy énekelték, megzenésítették e verseket, az biztos. Most hirtelen a carmen saeculare jut eszembe, amelyet Horatius arra a nagy vallási - és propaganda- - rendezvényre írt, amelyet Octavianus rendezett Kr. e. 17-ben, a saturnusi aranykor visszatérte örömére (amely persze az ő uralkodása alatt jött el). Ez a "százados ének" (nehéz lefordítani) volt az ünnep "himnusza", ifjú lányok és fiúk énekelték. Logikus gondolni, hogy a többi - népszerűbb - Horatius-verset is énekelték, bár erre tudomásom szerint gyéren állnak rendelkezésre adatok. De mintha úgy rémlene, hogy az antik versmértékek, versek természetes előadásmódja az ének volt. Nem véletlen, hogy a "carmen" egyszerre jelent a latinban dalt, verset, és varázsigét is.

Feliratok I.

Bevallom, odavagyok a feliratokért. Tetszik sűrűségük, tömörségük, hogy titokzatosak, nem adják könnyen magukat. Jó böngészni őket 3-4-500 év, vagy akár 2000 év távlatából, élvezni azt, hogy amit réges-rég tudtul akartak adni – lehetőleg időtálló módon –, azt sikerült megfejtenünk. Ezért mindenekelőtt arra biztatom drága olvasóimat, hogy amennyiben van a közelükben, egy épületen vagy máshol valamely régi latin felirat, ne habozzanak, fotózzák le, és küldjék el nekem! Akár egyedül, akár közösen gondolkodva megfejtjük, és együtt örülünk majd neki!

A felirat a biccsei templom kapuja felett olvasható. Az – eredetileg evangélikus – templomot az a (korábban már említett) Thurzó György építtette, akinek az apja, Thurzó Ferenc – szintén eredetileg – római katolikus nyitrai püspök volt, de miután veszélybe került a családban az utódlás (fivére meghalt), a császár és a pápa engedélyével lemondott püspöki méltóságáról és megházasodott, nem mellesleg evangélikus hitre is tért (bár ez az utód létrehozásához már nem lett volna feltétlenül szükséges). Ez a Thurzó György egyébként ügyes és tehetséges ember volt. Bocskaihoz őt küldte tárgyalni a Habsburg uralkodó, ennek köszönhetően gróf lett, sőt megkapta Árva várát is; később pedig az 1608-as országgyűlésen a nádorságot is elnyerte. Buzgón védelmezte lutheránus hitét. És ami témánk szempontjából még fontosabb: kiépíttette a gyönyörű biccsei várkastélyt. Egyszóval itt Biccsén rendezkedett be, egy festői medencében, a Vág jobb partján, ahol egy általam nem ismert nevű patak is átfut a városon, a kastély mellett; kis gyaloghidak vannak felette, ami még bájosabbá teszi a várost.

Amióta megláttam az ezrest, kiváncsi voltam, hogy milyen szöveg lehet rajta. Mert ha megfigyelitek, jól látható, hogy mindkét oldalon latin (kézírásos) szöveg áll a bankjegyen. Az nyilvánvaló volt, hogy az illusztrátor valamelyik corvináról, azaz Mátyás könyvtárának valamelyik kódexéről vette a dekorációt. Na de melyikről? Van-e valami célzatosság a szöveg kiválasztásában?

Egy konferencián hallottam róla, hogy Antonio Bonfininek, Mátyás, majd II. Ulászló történetírójának a szobrát újból felállították a várban. Az újraállítás története megkapó. Eredetileg a magyar állam állította fel az 1930-as években, s küldtek belőle egy másolatot Bonfini szülővárosába, Ascoli Picenóba. Az eredeti szobor és készítője, Farkas Zoltán szinte egyidőben pusztult el 1945-ben, az ostromkor. Most pedig, a reneszánsz év keretében, az olasz másolat segítségével újra meg tudták alkotni itt, Magyarországon is a szobrot. Ascoli Piceno újra adott nekünk egy Bonfinit.  

Egy ismerős nick (de szépen hangzik ez) kérdezte tőlem, hogyan lehetne lefordítani az egydollároson lévő latin feliratokat, s miután megnéztem és utánaolvastam a bankjegy történetének, megtetszett a téma. Először is a lényeg:

Lassan engem is elkap az ünnep, péntek-szombaton már idegbajosan futkostam az ajándékok után, és csak az állati szerencsémnek köszönhetem, hogy nem lett teljesen sikertelen a portya. Pihenjünk meg immár a Parnasszuson, bár ez egy keresztény Parnasszus lesz.

Egy 18. századi művet - annak egy, nem a szerző által készített kéziratos másolatát - vizsgálgatom mostanság. Thurzó György nádor kapcsán (képe alant - nem, nem Bethlen Gábor, csak ugyanaz a korstílus) a szövegben ezt a mondatot olvassuk:

Simul dignitatis hanc arcem occupavit Georgius, tanquam de specula quaquavorsum prospectans, curas omnes eo intendit, ut res patriae, quas dissociata annorum superiorum studia perturbaverant, redintegraverat autem pax Viennensis, ex nupera Matthiae inauguratione, penitus consolidinaugu sanciverunt, in eodem comitio...

A mondat egy darabig világos: Amint György elérte ezt a kimagasló méltóságot ("a méltóságnak eme fellegvárát" - tehát a nádorságot), mintegy őrtoronyból mindenfelé kitekintvén, minden gondját arra fordította, hogy a haza ügyeit, amelyeket a korábbi évek széthúzó mozgalmai felkavartak, a bécsi béke azonban helyrehozott, Mátyás legutóbbi beiktatása szerint teljesen brgte$gwk*&@. Merthogy ott van a consolidinaugu, ám ilyen szó a latinban nincs.

 

Mi történt? Aki ezt most olvasod, és meg tudod fejteni a problémát (még latinul sem kell hozzá tudni), akkor van némi érzéked a filológiához.

Megoldás a hajtás után.

 

 

Remek cikket találtam a minap a Magyar Nyelv című nyelvészeti-nyelvtörténeti folyóiratban. Holler László, a cikkíró, Anonymus Gesta Hungarorum-ában (magyar fordítását l. itt) vizsgálja azt a két szöveghelyet, ahol a Fekete-tengerről esik szó ― legalábbis eddig azt hitték ―, és bebizonyítja, hogy valójában mindkét esetben tévedés történt. Itt csak az első szövegrésszel foglalkozom.

A matematika- és a latinoktatásról

A hazai pályának számító történelem, valamint a szintén közel álló irodalom után a távolabbi matematikát boncolgatom. Annak ellenére, hogy humán beállítottságúnak vélem magamat, szerettem a matekot, sőt, harmadik-negyedikben emelt óraszámban tanultam, központi érettségit írtam belőle, (ami -a fiatalok kedvéért- kb. a mai emelt szintnek felel meg). Így, jópár év után visszagondolva azonban megváltozott róla a véleményem.

A matematika oktatása, sok más tantárgyhoz hasonlóan számomra rejtély. Nem igazán tudtak meggyőzni arról, mi szükségem van nekem arra, hogy tízenhárom évesen tudjam, egy egysejtűnek milyen részei vannak, hol bányásznak Németországban barnakőszenet, és hogyan kell kiszámítani egy deltoid területét. Később, a gimiben ez persze csak tovább romlott, egészen addig, hogy integráltunk és deriváltunk, aminek következtében le tudtam vezetni a gömb térfogatképletét. Sag schon. A matematika, biológia, kémia, s gyakran a fizika is szánalmasan életidegen.

Gondoljunk csak bele: a matematika tantárgyból elsajátított anyagnak hányadrészét használjuk? Szerintem kb. 3-4%-át, úgy mint: összeadás, kivonás, osztás, szorzás, százalékszámítás, esetleg hatvány, gyök, szélsőséges esetben Pithagorasz tétel (életemben eddig két alkalommal használtam), esetleg valószínűség-számítás (pl. pókernél). Az összes többi felesleges információ volt. Legalább is nekem feleslegesek.

Egy apró érdekességet osztanék meg veletek. Tegnap egy 18. századi latin szöveggel foglalkoztam. A szöveg szerzője idézett egy Kun László által 1272-ben kiadott (természetesen latin nyelvű) oklevelet. Mivel egy-két részlete gyanút keltett bennem, megpróbáltam megkeresni a Fejér-féle Codex Diplomaticus-ban az iratot. Nem találtam meg - ettől persze még nem hamis az irat, Fejér se tudott mindent, sőt! -, megnéztem viszont egy másik, 1272-ben kiadott Kun László-féle oklevelet. Ez alapján beigazolódott néhány gyanúm. A 18. századi szöveg által idézett oklevélben az irat készítőjének megnevezése imigyen állott: "Datum per manus Magni Nicolai Albensis Ecclesiae Transilvaniensis Praepositi", vagyis "kelt a nagy Miklósnak, a gyulafehérvári egyház prépostjának a kezével".  Ez a "Magni" (nagy) nagyon szúrta a szemem, vezetéknév több szempontból sem lehet, valami jelző lehetne még, de egy prépostnak ez egy kicsit sok lenne. A másik, Fejér által közölt 1272-es oklevélben ugyanez "per manus Magistri Nicolai..." vagyis "Miklós mesternek a kezével" volt. Ez már teljesen jó, a Magister tudományos fokozatot jelöl, ahogy P. Magister nevénél is, aki ugye Anonymus. Valószínű tehát, hogy a 18. századi másoló félreértette az oklevelet, és Magni-nak olvasta a Magistri-t: annyi mentsége van, hogy az oklevélben a szó vlsz. rövidítve volt (Mgri vagy Mgi).

A másik hiba is érdekes. A 18. századi szerző által idézett oklevélben, a méltóságnevek között ez állt: "Philippo Vácziensi [episcopo], Aulae Sacratissimae Maiestatis nostrae Cancellario" tehát "Fülöp váci [püspök], felségünk szentséges udvarának a kancellárja (idején)". A "Maiestatis" (felség) vaskos anakronizmusnak tűnt számomra, ez a fordulat inkább a 16-18. századi oklevelekben bevett, Árpád-koriakban nem. Itt is a "kontroll oklevél" hozta a megoldást, ahol is "Matris nostrae" ("anyánk") állt, vagyis Kun László anyjának udvaráról volt szó. A "Maiestatis"-t tehát a 18. századi szerző beidegződése hozta létre, aki már kismilliószor láthatta leírva a "maiestatis nostrae"-t korabeli iratokban.

Több dolog is eszembe jutott e hibákról. Egyrészt: lám, milyen gyerekcipőben járt még a 18. században a forráskritika, az Árpád-kori kútfők feldolgozása! Habár éppen ekkor veselkedik neki a jezsuita történetírói iskola és mások ezek feldolgozásának, az első lépések láthatóan nem könnyűek. Másrészt: milyen nehéz dolog a filológia!... Hiába tudsz latinul: ahhoz, hogy helyesen közölj egy forrást, kiválóan kell ismerned a korszak többi forrását, és általában a korszak történelmét is. De azért szerintem mindez nagyon izgalmas dolog.

Felmerült az utóbbi időben itt a blogon többször, hogy a latin szókincse nem képes már kifejezni az új jelenségeket, technikai, tudományos fogalmakat. Ez azonban nem igaz. A latinnak persze mára már igencsak leszűkült a használata, de sohasem szakadt meg az ókor óta. Így mindig szükség volt az új szavak bevezetésére, amint ez meg is történt. Ha magyar példát keresünk, elég megtekinteni Györkösi Alajos (egyébként nem túl jó) magyar-latin szótárát - első kiadása vmikor a 60-as, 70-es években lehetett -, amiben aztán benne van minden, a hajszárítótól az űrhajósig.

Az internetre is felköltözött a latin, vannak latin hírportálok, latin nyelvű fórum (amiről most már tényleg írni fogok rövidesen). Egyértelmű, hogy ezeknek a fórumoknak szüksége van modern latin szavakra, elnevezésekre. Megjelentek már bizonyos szószedetek, kis glosszáriumok is a neten, amelyek az új szavakat tartalmazzák. Az egyik ilyen a vatikáni honlapon van (ezt most nem találom, de estére fent lesz), a másik egy lengyel eredetű szószedet, amely - látva az igényt - már kifejezetten informatikai fogalmakat gyűjt össze. Csakhogy már ez is elavult, mert sok felmerülő új fogalom - így a blogoszféra új fogalmai - nincsenek benne. 

Mi a latin fórumon (l. fent) már kidolgoztunk egy-két új szót. Igazi gyöngyszem a gugulo -are "a google-el keresni" ige; az interrete ("internet" inter és rete=háló) már máshonnan átvett szó. Így lehet olyat mondani, hogy "in interrete gugulando tandem photographiam eius reperi" vagyis "az interneten a google-el keresve végre megtaláltam a fotóját". :) De lehet tárgyas is: paginam illam gugulavi. = Google-lal megtaláltam azt a (hon)lapot.

De a mondott blogoszféra szakkifejezései még nincsenek latinítva, pedig kellene. Íme, mire várok javaslatokat:

blog, poszt, komment (könnyűűű), link, tag, trackback. Meg ami eszetekbe jut! 

Új sorozat, ó igen! Minden poszt egyben egy-egy új sorozat kezdete. Így kell ezt csinálni! Szóval eme series az indexes írók, olvasószerkesztők latinos marhaságait fogja gyűjteni.

Íme az első, amely az egyébként általam nagyon kedvelt, állandóan változó rovatcímekben jelent meg ma: "in exelcis". Ami persze "In excelsis" lenne szegény, jelentése: a "a magasság(ok)ban". Már volt szó a bibliai helyről, amelyik ezt a szövegrészt tartalmazza, l. ott. Most nem tudok pontosan utánajárni, de grécizmus, vagy hebraizmus lehet, a klasszikus latinban ismeretlen az "excelsus" (=magas) ilyen típusú használata. A köznyelvbe - így az index-szerkesztő (don B?) műveltségébe - a r. kat. liturgiából csoroghatott le, a mise "gloria" része kezdődik így (Gloria in excelsis Deo - Dicsőség a magasságban Istennek). De a hiányos tudás teret engedett a magyar nyelvi érzéknek, ami kidobált és megcserélt egy-két mássalhangzót, így lett exelcis. :)  

UPDATE: (na még erre is kell valami jó latin kifejezés)

kijavították "menny és pokol"-ra. Ajánlom: a Mozart-Requiem Lacrimosa tételét.

Recensio paginarum interretialium ― honlapszemle I.

Az első honlap, amelyet szeretnék bemutatni, egy régóta működő, megbízható adatbázis, a The latin library. Kb. hét éve ismerem, használom (a „quid novi?” menüpontból kiderül, hogy legalább 1998 óta, 10 éve létezik, és folyamatosan raknak fel rá új anyagokat). Főként antik római auktorokat és műveik szövegét tartalmazza, kisebb mértékben keresztény, középkori és neolatin szerzőket és műveiket. Egyszerű, mint a százas szög: a nyitólapon ott sorakoznak a szerzők nevei, arra kell rákattintani, aztán utána szépen az író művei jönnek betűrendben. A forrásait a honlapkészítő a „credits” menüpontban adja meg, valahol csak annyit tud írni, hogy „from an unidentified e-text”. Arra se számítsunk, hogy találunk kritikai apparátust, kiadói előszót vagy ilyesmit: csak a szimpla szöveget kapjuk, benne a kiadói konjektúrákkal, egyéb jelekkel, de jegyzetek sehol. Szóval nem megbízható, de ha gyorsan meg akarok nézni valamit valamely szerzőnél, ezt használom, mert egyszerűsége folytán pillanatok alatt eljutok az általam keresett szöveghelyre. Semmi felesleges kör, még kép sincs egy darab sem. Amit láttok, az a honlapot fenntartó intézmény, a Washington melletti Centreville-ben lévő Ad Fontes Academy címere (nem az, ami a honlapon van, mert azt nem lehetett leszedni). Tetszik a két jelmondatuk: a címerben lévő „nisi Dominus frustra” gyönyörű, tömör jelige, jelentése: „Ha az Úr nem [segít], hiába [minden]”.* Na ilyen az igazi jelmondat, nem azok a kreténségek, amiket a marketingesek kitalálnak. A másik ismertebb, de nekem kedves szentencia: „Soli Deo Gloria”, vagyis „Egyedül Istené a dicsőség”. A reformáció egyik jelmondata, az „öt sola” (helyesebben három „sola”, egy "soli" és egy „solus” :) egyike. Rövidítése, az S.D.G. gyakran feltűnik protestáns szerzők kéziratai végén, így Bach, Händel, de magyar szerzők műveinek lezárásaként is.

* A 126 (127.) zsoltár 1. versének jelmondat szerű átalakítása. Az igevers így szól: "nisi Dominus aedificaverit domum, in vanum laboraverunt, qui aedificant eam; nisi Dominus custodierit civitatem, frustra vigilavit, qui custodit." Károlyi (vigyázat! nem Károli!) Gáspár fordításában  így szól (Bibliát sohasem szabad önerőböl fordítva idézni): "Ha az úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző."

Egy hülye kérdés, amiről a szerző gyorsan áttér a latin nyelv jövőjére

Állítólag a finn elnökség javasolta 2006-ban, hogy legyen a latin az EU hivatalos nyelve. A finnek vicces fazonok, a nagy hidegben csupa jó dolgot kitalálnak, pl. klassz rockbandáik vannak, és a latint is imádják (már beszéltem a finn latin rádióról és latin fórumról, de egyszer fogok hosszabban is). Mellesleg nekik van a világon az egyik legjobb és leghatékonyabb iskolarendszerük. De mennyire lehet ezt az ötletet komolyan venni?

Latinra fordítani jóó! Különösen mai, de legalábbis nem klasszikus témát. Okoz némi fejtörést, amíg sikerül latinítani egy-egy olyan tárgyat, kifejezést, amely a klasszikus latin szókincsben nincs benne, de kis fantáziával megy az. Emellett egy-két szép remekírói, elegáns fordulatot belecsempészni a fordításba, illetve a szép latinos szórendet, mondatszerkesztést eltalálni - priceless. :)

Most az mondjátok majd, hogy én nagy piás vagyok, mert megint egy borról, pontosabban bormárkáról írok. Valójában kb. annyiszor iszok bort, ahányszor posztot írok róla (NA, ez sem igaz, viszont jól hangzik). Szóval megint egy gyöngyszemre akadtam. Én nem tudom, a borászoknak biztos tanítják marketing-órán, hogy latin nevet kell adni a bornak, legalábbis valami latin legyen a címkén, mert akkor dől a lé. De a nyelvet már elfelejtették tanítani nekik. Íme, mi ennek az eredménye:

Janus Pannoniust újratemetik, mint valami reneszánsz Nagy Imrét. A hasonlat nem is annyira sántít, hiszen az isteni Janus menekülés közben halt meg, miután Vitéz Jánossal való összeesküvésüket a zsarnoknak tartott Mátyás király leleplezte. Igaz, Mátyás a lopva Pécsre csempészett holttetemet később tisztességesen eltemettette, de sírhelye nem volt ismert, míg a régészek parádés módon meg nem találták. (A képen állítólagos arcképe)

Brigetio (Szőny) egy egyetemi kirándulás során lett ismertté számomra. Csak arra emlékszem, hogy Borhy László régész nagy erudícióval bemutattott nekünk egy mennyezeti freskót, illetve annak rekonstruált maradványait, amely egy lovas nőt ábrázol. A mennyezet – tán egy barbár támadás során - beomlott, később ez alól tárták fel az archeológusok. Hatalmas munka lehetett a megmaradt darabokat megfelelően elhelyezni, ezáltal az egész alkotásról bizonyos képet alkotni. Imo corde gratulor vobis, collegae!

Kedves felebarátaim!

Megújultunk! Rühelltem már azt a buta, harsány zöld színt, ezért felvettem a kapcsolatot egy nagyon kedves és nagyon profi web designerrel (designator, pontosabban designatrix interretialis - l. loge előző posztját), akivel közösen ezt alkottuk.

JÁTÉK! Aki leghamarabb felismeri (megközelítőleg) a címsávban lévő fotókat, annak jutalomvers jár! Egyben kritikákat, észrevételeket is meg lehet fogalmazni az új formával kapcsolatban (pl.: ki vagy mi kellett volna még a címsávba, illetve ki nem kellett volna). 

burkolt rasszizmus a Gladiátorban

Ez a poszt arra hivatott, hogy kiemeljen A gladiátor című film számos hibája és tévedése közül egy olyat, amiről eddig nem igen beszéltek.

A film alaptörténete szerint Marcus Aurelius, a filozófus császár, hadjáratot vezet Germaniába. Elkíséri a hadjáratra lánya és fia, Commodus is. Ő hatalomvágy miatt megfojtja az apját, s kedvelt hadvezérjét, Maximust elfogatja, s gladiátornak adja. Maximus pár hónapnyi rendkívül sikeres gladiátor-karrier után Rómába kerül, ahol a Colosseumban szórakoztathatja a népet. Tehetségére felfigyel a császár is, majd engedve a csábításnak összeméri vele erejét az arénában, s Maximus megöli.

Mivel a nyáron többször is találkoztam a régi Pannonia mementóival, szeretnék egy teljesen szubjektív és hiányos felsorolást írni arról, hogy mit láttam eddig a Duna menti provincia emlékeiből, és milyen élményeim kapcsolódnak hozzá. Aztán ilyeneket várok tőletek is.

Aquincum (Óbuda) az ősélmény, az archetípus, természetesen. Első volt nekem is, amikor Pestre kerültem egyetemistaként; és első volt annak az orosz (szovjet) klasszika-filológusnak is, aki, miután végre kijutott külföldre és éppen Magyarországra, az aquincumi romkertben állítólag sírva borult le és adott hálát, hogy végre római földre léphetett. Kicsit érzelgős történet, de hihető, ismerve a nagy medvegy(ev)et.