Succurrite cives! E fotót még régebben lőttem Fehérvárott, egy szép domborműről egy házkapu felett. Szépen fel van újítva, s remélem, a restaurátorok is jó munkát végeztek, és pontosan hozták helyre a feliratokat. Mert a feliratokat nem értem. Ebben kérem, hogy segítsetek. No lássuk!

Kezdjük a dombormű figurális ábrázolásaival. A központi alak egyértelműen Hermész, avagy Mercurius, ez a szárnyas pálcájából világosan kiderül. Mivelhogy pedig Hermész alapvetően hírnök, és elsősorban is a halál hírnöke, szerintem itt valami elhunytról, avagy elhunytakról emlékezett meg a dombormű alkotója. Felhívnám a figyelmet a puttókra, akik közül némelyek egy oszlopot (síremléket?) emelnek fel, egy másik, amelyik nem is puttó, hanem olyan mester-féle, mintha egy képet vésne ki, nyilván az elhunyt arcmását.
Mármost mit lehet mondani a feliratról? Az biztos, hogy jobboldalt az 1793 egy évszám, talán a halálozás évszáma. A bal oldali kartusban (keretben) ez olvasható:
A. F.
B. M. B. H.
Pin. (? Pln?)
Innentől vagyok tanácstalan. Eljutattam addig, hogy A(damo) F(ilio) B(eate) M(ortuo), ("a boldogan elhunyt Ádám fiunknak") de háttéradatok szerint ez teljesen bizonytalan, s egyébként is megbicsaklik a feloldás a második sorban, ahol a két B. azonos lehet (talán családnév?). A végén a Pin. esetleg lehetne a pinxit ("festette") rövidítése, leszámítva azt az aprócska tényt, hogy ide sokkal inkább sculpsit ("véste") illene. (Hacsak nem volt kifestve eredetileg. Hacsak nem mondok ezzel marhaságot.) Az sem biztos egyébként, hogy latin rövidítésekről van szó, bár a klasszicizáló dombormű mindenképpen erre utalna.
No kérem nagytudású olvasóimat, segítsenek, hogy próbáljunk valamelyest előrébb jutni a rejtélyben! A budai felirat esetében ez csodásan sikerült, itt is hasonlót remélek.
Szórakozottan néztem az egyik receptet, amint eljöttünk a gyerekorvostól, s mit látok? Egy tisztességes latin mondatot! "Divide in dos(es) aequales", üzente az orvos a gyógyszerésznek, azaz "oszd egyenlő adagokra!". Nolám, ezek latinul diskurálnak a fejem fölött? Bizony igen: az orvos utasítása a gyógyszerész számára még mindig latinul folyik, bár a nagy része rutinszerű rövidítés, az összetevők nevei, illetve a mennyiség. Na ott persze még lenne mit javítani. Hiszen a "gr(amma)ta duas" (2 gr) hibás, ugyanúgy, mint a "gr(amma)ta quattuor sexaginta". (Helyesen: "grammata duo", illetve "sexaginta quattuor".) Az viszont szép, hogy a görög eredetű, s ezért a humorosan "legerősebben i tövűek"-nek mondott ragozási csoportba tartozó dosis -is f ("adag") ragját nem hibázta el egy másik recepten az orvos, mivel "dosim unam"-ot ("egy adagot") ír.
Láttam a
A minap akadtam a címbeli szóra, egy 18. századi tudós levelében olvastam. Korábban még nem láttam, de rögtön tudtam, hogy miről van szó. A "depontanus"-ban ugyanis a "de ponte" vagyis "a hídról" (le) szókapcsolat bújik meg, valamint az ebből képzett ige, a deponto ("a hídról lelök"). Tehát a melléknév azt jelenti, hogy "akit a hídról (ledobnak)". Fanatikus olvasóim (már ha vannak ilyenek) pedig ezen a ponton visszaemlékezhetnek egy korábbi
Aztán a minap olvastam, hogy a szárdok (Szardínia lakói) hasonló módon intézték el a kenyérpusztító vénembereket: megásták a sírjukat, valami mérget itattak velük (ami ellazította izmaikat), majd bottal agyonütötték őket. Az öregek közben tréfálkoztak, nevetgéltek (más elmélet szerint a szer okozta a vigyort az arcukon); innen eredne a "szardonikus mosoly" kifejezés. S lehetne még folytatni, többek között a Ritoók-bejegyzésben is említett erdélyi szokással. 
Kedves mindenki, e nehéz napokban, amikor néhány felelőtlen mentulának (l. a szótárban) sikerült tönkretenni több száz ember életét, illetve megmérgezni több ezer hektár termőföldet, a hangos ünneplésnek, hejehujának nincs helye. Így csak csöndesen szólok, hogy blogunk hároméves. Lesz-e harmincéves is? Ha rajtam múlik, igen, bár a dolog úgy fest, hogy már a blog felett is lassan eljár az idő, jön a twitter, a tumblr, stb. Hovatovább merész újítóból már én is régivágású blogger lettem, aki több bekezdésen át (rettenet!) is elpiszmog egy-egy problémán.
– Ugye, ez velencei tükör, István bácsi?
Ki ne emlékezne 2003 karácsonyának nagy könyvsikerére, Varró Dániel "Túl a Maszat-hegyen - Muhi Andris és a pacák birodalma" (Bp. Magvető 2003.) című művére? A verses mese csodás szórakozást nyújt, Varró brilliáns nyelvérzéke, rímei, humora miatt. Persze nem tökéletes: egyrészt, mert bár (elméletileg) a gyerekeknek íródott, erős a gyanúm, hogy csak saját korosztálya (-om), vagyis a 70-es években születettek tudják értékelni igazán, a sok szleng, illetve a korosztálynak címzett kiszólásai miatt. Másrészt, szerintem maga a történet egy túlbonyolított, kimódolt sületlenség, mintha valaki utólag fűzte volna össze nagy nehezen egy girbegurba cselekményszálra a szerteszét guruló Varró-verssorokat. S nicsak, az ajánlásban (i. m. 5.) éppen ez van: Varró bevallja, hogy ódzkodik az epikától, mint valami Ovidius (ő is áleposzokat írt, ugye, csodás nyelvezettel), s valójában a haverja, Teslár Ákos kísérelte meg pótolni a hiányzó sztorit. Az eredmény ismert.
Odi profanum vulgus et arceo;


Idén is megrendezésre kerül a 


Patak, vagyis Sárospatak Magyarország egyik legszebb városa. Aki látta már a Bodrogot, amint a festői Vöröstorony, illetve a szépen megmaradt külső vár falai alatt csordogál; aki látta már a karcsú plébániatemplomot, a parkokat, iskolákat, az tudja, miről beszélek. A törököt szerencséjére megúszta, így középkori, reneszánsz arca is van; az átkost is átvészelte, már amennyire át lehetett vészelni. Egyszóval mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el oda, mondjuk Tokajjal összekötve.
Szinte már szégyellem, hogy megírom ezt a bejegyzést, hiszen ezt az embert annyi támadás érte az elmúlt néhány napban, hogy bizonyára kitart az élmény elnöksége végéig. De mégis fel kell hívnom a figyelmet a jelenségre, mert, amint azt az alábbiak bebizonyítják, személyével az új magyar köztársaság életében is egy szeszélyes fordulat, mondhatnám egy minőségi (szakadékba) ugrás is bekövetkezend majd, már ami a köztársasági elnök alkatát, felkészültségét illeti. 
Tudja-e Ön, miért írják sokszor így a gyászos nevet: Tria-non? A válasz egyszerű: mert így latinul pontosan azt jelenti: "három nem" (a tres tria "három" számnév semleges alakját értve, egyébként ilyen helyzetben azt is kell). Nyilvánvaló, hogy a "Nem! Nem! Soha!" jelszó éppen a név latin "értelmezéséből" fakadt. (Képünkön egy korai változat: érdekességét az adja, hogy az új határok annyira frissek voltak, hogy a plakát rajzolója még elég esetlenül formálta meg szegény csonka hazánkat.)
Hadd ajánljam Urbanista bloggertárs nagyszerű 