Örkény-jegyzetek II.
Amikor elolvastam, tudtam, hogy ezzel még akarok valamit. S rá is jöttem, hogy mit: le akarom fordítani latinra. Ez voltaképpen céltalan dolog, de ha valaki szeret egy nyelvet, mindig benne van a késztetés, hogy kipróbálja: egy neki tetsző szöveget át tud-e ültetni arra a másik nyelvre, vajon nem veszti-e el az erejét, a szépségét az adott mű a fordításkor (lost in translation).
Úgy vélem, hogy az alábbi Örkény-novella latinul is tisztán cseng és ugyanúgy megrázó, mint eredetiben. Ez persze inkább Örkény érdeme, nem az enyém. Meg talán a latiné, mint közvetítő nyelvé: éppen a kontraszt miatt, ami a novella tartalma és a klasszikus, letisztult idióma között van. (L. még Radnóti eklogáit.) Ha valakinek van kedve, fordítsa le e rövidke de csodálatos egypercest az általa szeretett és ismert nyelvre.
(Magyar eredeti a hajtás után. A latinosokat kérem, előbb olvassák el a latint, s mondják el, érthető volt-e: persze ez csak akkor működik, ha nem ismerik a művet)
Domi
Puella tantum quatuor annos nata temporumque praeteritorum iam fere immemor, ut de mutationibus affuturis certior fieret, a matre sua ad saepem spinosam curruum ferriviariorum conspiciendorum gratia adducta est.
Quo facto mater „Cur” inquit „non gaudes? Hoc enim tramine domum advehemur.”
„Quid tunc erit?”
„Tunc quidem domi erimus.’
„Quid ’domi’ significat?” – interrogavit puella.
„Significat locum, ubi antea habitaveramus.”
„Et quidnam ibi est?”
„Meministine ursuli tui? Forsan etiam pupae tuae illic inveniri possunt.”
Puella vero „Mamma” inquit „mea, suntne domi vigiles?”
„Non sunt.”
„Si non sunt, nonne illinc effugere poterimus?”