Laudator temporis acti

Concedo nulli

Gerundium

2012. szeptember 02. 14:39 - G.d.Magister

Magyar történelmi latinságok IX.

orando_et_laborando.jpgEgyik barátom, aki a debreceni református kollégiumba járt, a minap érdekes fotókat töltött fel a liber facierum-ra: diákok zöld köpenyben (kiderült: ez a tóga!), illetve egy furcsa kiképzésű botszerűséggel, amelyről viszont az derült ki, hogy a becsületes neve: GERUNDIUM. No, ez már valami, gondoltam, s utánanéztem a dolognak. Valóban ez a neve, s tűzoltásra - olykor védelmi fegyverként - használták a diákok, igen régóta. Ma is megjelenik az iskolai ünnepségeken, sőt, vannak régóta gerundiumos erőpróbák is, amikor is a cél az, hogy minél tovább tartsa kinyújtott karral a versenyző a jókora - és igen nehéz - sporteszközt. (Ismerős? De erről majd később.) De miért pont ez a neve? Egy latin főnévi igenév??

Tovább
14 komment

A román elnök visszatér, avagy latin szlogenek ütközete

2012. augusztus 01. 09:16 - Ledán M. István


Hogyan viccel a latinnal egy újlatin ajkú nép? Stephanus kollégánk gyorsjelentése Oláhországból. (G.d.M.)

Kosztolányi írja egyik cikkében: nem érti a spanyol írót, aki azon lamentál, hogy a tubarózsának, ennek a gyönyörű virágnak, hogyan lehet ennyire rusnya neve. Végül is a tubarózsát a spanyolok is nagyjából ugyanúgy hívják, mint a magyarok, tuberosanak, miért volna ez csúf? Egy magyarnak a tubáról a galamb jut eszébe, a tubica, erről meg további képzettársítással a kedvese. Mi a baja a spanyolnak? Aztán persze rájön Kosztolányi, hogy a spanyol ösztönösen érzi a szó latin eredetét is, a tuber-t, ami daganatot, kelést jelent, s erről nem a tubica, hanem a tuberkulózis jut az eszébe.

Ösztönös nyelvi emlékezet – vajon csakugyan létezik ilyesmi? Azaz: egy újlatin nyelvet beszélő ember, öntudatlanul persze, de emlékezne anyanyelve szavainak latin gyökerére is? Ha így van – és Kosztolányi sokat tudott a nyelvről! – akár még manipulálni is lehetne ezzel a „nyelvi emlékezéssel”.

basescu-la-revedere-ase-1024x681.jpgA baloldalt bevágott képen egy román nyelvű kampányszöveg olvasható, mely arra szólítja fel a polgárt, hogy köszönjön el végleg korábban felfüggesztett elnökétől: románok, gyerünk a referendumra, Basescu, gyerünk, viszontlátásra! Annak, aki valamelyest otthon van a latinban, esetleg elemi szinten még egy újlatin nyelvhez is konyít, tulajdonképpen alig szükséges lefordítani ezt a mondatot. A referendum, ugye a magyarban is használatos, népszavazást jelent, a „la revedere” pedig az olasz „a rivederci”, a francia „au revoir” vagy a latin „ad revidendum” román változta. Feltételezhető-e vajon, hogy a referendumról a románnak nemcsak a népszavazás jut eszébe, de valamilyen ködös, tudatalatti nyelvi emlékezéssel arra is gondol: a latin refero azt is jelenti, hogy visszavonni, tehát arra szólítja fel, már pusztán a referendum kifejezés is, hogy vonja vissza bizalmát az államelnöktől. Aztán itt van ez a referendum-la revedere páros, melyet egyfajta rímnek szánhattak, ám végül egy béna alliteráció lett belőle. Mégis: melyik latinosnak ne ugrana be róla az érettségi tablókon használatos ad revidendum? Vagyis ezzel a – feltételezett – nyelvi játékkal a kampányszöveg azt sugalmazná, hogy a referendum annyi, mint istenhozzádot mondani a levitézlett elnöknek. Nekem mindenesetre bevillant a fenti gondolatsor, de én ugye nem játszom, merthogy tudogatok latinul, no meg románul is, - a kérdés az, hogy az átlagromán ösztönösen emlékezik-e, emlékezhet-e a referendum latin gyökereire? És persze az is kérdés, hogy kell-e ennyi szellemet, fantáziát, pszichológiai csalafintaságot tulajdonítanunk a plakát készítőinek? Valószínűleg, nem. Ha szellemeskedni akartak volna, ezt írják a plakátra: romani, hai la referendum, Basescu, hai: ad revidendum. Talán mégiscsak egy egyszerű, sőt meglehetősen primitív szövegről van szó.

Tovább
12 komment

A Szűzanya és a filológia határai

2012. július 25. 13:07 - Ledán M. István

Carissimi,

Stephanus Nugator barátunk egy olyan témához nyúlt hozzá, amely bizonyára sokakat izgalomba hoz. Azonban előre felhívnám a figyelmet arra, hogy a Szerző egyáltalán nem akar támadást intézni a katolikus hitelvek ellen, amint ezt többször hangsúlyozza is. Ebben a szellemben tessenek olvasni!

botticelli-35_2.jpgA katolikus egyház Mária szüzességével kapcsolatban három dogmát fogalmazott meg: 1. virginitas ante partum, szűz volt Jézus születése előtt, 2. virginitas in partu, szűzen szült, 3. virginitas post partum, később is, valójában örökre, szűz maradt. E három tételből eggyel, az ó-és neoprotestáns egyházak többsége is egyetért, a szeplőtelen fogantatás pl., hogy a magam háztáján maradjak: vastagnyakúéknál is dogma. De hogy mi történt vagy mi nem történt a szülés után, - ez egy olyan teológiai útkereszteződés, ahol szétválnak a keresztény felekezetek útjai. Persze, a katolikusok sem a kisujjukból szívták a perpetua virginitas, Mária örök szüzességének dogmáját. Ha újszövetségi szövegekre nem is, de nagyon régi szövegtanúra tudnak ám hivatkozni. A Jakab protoevangéliuma című 2. századi apokrif iratban ezt olvassuk:

Tovább
66 komment

Egy sírfelirat rejtelmei

2012. július 10. 12:47 - Ledán M. István

Carissimi, éppen egy éve annak, hogy Stephanus Nugator barátunk, (aki natione Hungarus, patria Transsilvanus) megírta első posztját nekünk, s azóta is szorgalmasan küldi remek cikkeit Erdőntúlról. A Jóisten tartsa meg jó szokásában! Íme a jubileumra időzített, rövid, ám velős írása (ismét egy feliratról - most ez megy), amin már én is napok óta töröm a fejem, egyelőre eredménytelenül. Na de majd Ti! (G.d.M.)

559192_117324541731916_1774916053_n.jpgNemrég újra megfordultam a valamikori Belső-Szolnok, később Szolnok- Doboka vármegyéhez tartozó Kozárvár református templomában. Ez egy tipikusan mezőségi templomocska, Dés közvetlen szomszédságában; egyházi jellegű konferenciára utaztam oda, szóval hellyel-közzel unatkoztam, így hát rá-rátévedt a szemem a templom latin sírfeliratára, silabizálgattam, hogy aztán azóta se hagyjon nyugodni. Láttam már korábban is a feliratot, el is olvastam, de legutóbb, hogy úgy mondjam, laudatori szemmel pillantottam rá, és mindjárt ki is derült róla, hogy fölvet egy-két izgalmas kérdést, vagyis megér egy röpke posztot. A szöveg a következő:

550924_173869569410746_928073626_n.jpgHIC REQUIESCIT VIR SPECTABILIS AC MAGNIFICUS DOMINUS ALEXIUS MAKRAI DE VIZ SZENT GYÖRGY NATUS AO DOMINI MDCCXXXVI DIE XI JANUARÜ DENATUS AO MDCCLXXXV DIE XXVIII OCTOBRIS CUJUS PIAE MEMORIAE HOCCE MONUMENTUM VIDUA EJUS MOESTISSIMA JULIANNA CSIKOS IMQ POSUIT.

Izgalmas kérdéseket emlegettem, nyilván nem a kevésbé szokásos Ao Domini rövidétesre gondolok a bevett AD helyett, nem is a januarius szó Ü betűjére, mert egyértelmű, hogy a „restaurátor” kötötte egybe a januarii két i-jének szárait. Mindezt szó nélkül lehetne hagyni. Ám itt van ez a Viz Szent György, s ezt nem is volt olyan könnyű értelmezni. A környéken ugyanis két Szentgyörgy nevű település van, Szászszentgyörgy meg Oláhszentgyörgy, utóbbi a románság kedvelt üdülőhelye volt már a Monarchia idejében. Az előbbieken kívül van még Erdélyben Csík, Maros, Erdő, Uzdi, Torockó és Sepsiszentgyörgy, Vízszentgyörgy viszont nincs. Az én tippem először Szászszentgyörgy volt, a viz szót pedig rövidítésként értelmeztem, lévén szokásos módon a videlicet (természetesen, tudniillik) rövidítése. A mondatrész eszerint így festett volna: Makrai Elek, tudniillik (Szász)szentgyögyről vagy a tudniillik (Szász)szentgyörgyről származó Makrai Elek. Csakhogy ez kissé erőltetettnek tűnt, merthogy a videlicet-nek valahogy nincs helye ebben a mondatban, pontosabban teljesen fölösleges, márpedig egy sírfelirat esetében spórolni kell a hellyel, no meg amit lehet, rövidíteni, minek hát ide ez a videlicet? Egy kis további kutatás után kiderült, hogy Vízszentgyörgy nevű település ugyan valóban nincs, de volt! A Makraiak birtoka, az ugyancsak Belső-Szolnok vármegyében található Széplak szomszédságában valamikor létezett egy Vízszentgyörgy, de már a XVII. században elnéptelenedett. Ez azt jelenti, hogy már a felirat készítésének idejében, 1785-ben, jó száz éve pusztaság volt. Emlékét egy ideig a Makraiak őrizték a nevükben, ma már csupán egy-két monográfia tud róla. És persze őrzi emlékét ez a sírfelirat, a kozárvári templomban.

A szöveg másik izgalmas kérdése az IMQ rövidítés. Az ember azt gondolná, hogy rövidíteni csak egyezményesen lehet, szóval a kellőképpen jártas olvasónak nem okozhat nehézséget az abbreváció feloldása. Hát ez nem egészen így van. Itt, az oldalon is született megoldás egyáltalán nem szokványos rövidítésekre. Az IMQ sem éppen egy szokásos rövidítés. Nem vagyok egészen meggyőződve a helyességéről, de megoldásom a következő: in mollem quietem, azaz: csendes nyugalomra, csendes nyugalom végett. Persze azonkívül, hogy a megoldás mellett egyáltalán nem tudok érvelni, más gond is akad. Az én nyelvérzékem szerint az in helyett inkább az ad prepoziciónak kellene állnia, aztán ilyen jellegű szövegekben inkább a tranquillus használatosabb, mintsem a mollis. Tehát: in(ad)tranquillam quietem. Így hát csak némi rossz érzéssel fordíthatom le a szöveget:

Itt nyugszik tekintetes és nagyságos Vízszentgyörgyi Makrai Elek, aki az Úr 1736. esztendejében, január 11.-én született, meghalt 1785, október 28.-án, akinek kegyes emlékére gyászoló özvegye, Csikós Julianna a csendes nyugalom végett ezt az emlékművet emelte.

Furfangos dolog ez a latin! Adott egy egyszerű sírfelirat, ami nemcsak klasszika-filológiai, de földrajzi, történelmi kérdéseket is felvet. Mi több, még névetimológiai vonatkozása is van. Az Elek név eredete vitatott ugyanis: van, aki a régi magyar Velek névből származtatja, de lám, a XVIII. században a lehető legtermészetesebben az Alexiosz latin változatával adják vissza.

De engem most kimondottan egy klasszika-filológiai probléma, ez az IMQ nem hagy nyugodni. Hadd legyek gonosz: remélem titeket sem!

19 komment

Fejtörő Aquileiából

2012. július 09. 13:08 - G.d.Magister

Carissimi! Megérte siránkoznom, mert többen is jelentkeztek, hogy írnak nekem posztot, ha már ennyire el vagyok kámpicsorodva. Így egy szép feliratelemzést olvashattok alant, Sz. E. olvasónktól, benne néhány izgalmas kérdéssel. Ja és írjatok posztot Ti is! Brühühü! :) (G.d.M.)

G.d.Magister „Laudator válaszúton” című írására reagálva egy vendégposzttal szeretném megköszönni a blog szerzőinek eddigi (és remélhetőleg jövőbeli) munkáját.

1.jpg„Ide szoktam jönni, amikor tele vagyok a világ zajával. Itt egy másik világ fogad.” – írja a Laudator egyik olvasója. Elgondolkodtam ezen a hozzászóláson. Nyilvánvaló, hogy a 21. század embere információk tömegével szembesül nap, mint nap. A latin nyelvművelő blog nekem is egyfajta menedéket jelent az információk áradatával szemben. Ugyanakkor ókori római világ emberének éppen a latin (és görög) feliratok jelentették a világ zaját. A köztársaságkor végétől – az írás-olvasás széleskörű elterjedésével – a felirat volt az a médium, amely mindenki számára hozzáférhetőnek bizonyult. A feliratállítás szokása jóval elterjedtebb volt, mint napjainkban. Ha úgy tetszik, a rómaiak grafomániában szenvedtek. Ennek köszönhetően a feliratokból rengeteg értékes adatot nyerhetünk a római mindennapokra vonatkozóan is.

Tovább
9 komment

Laudator válaszúton

2012. június 26. 13:48 - G.d.Magister

cranach.gif

Azt hiszem, elérkeztünk a Laudator blog ötéves történetének legnagyobb válságához. Eddig is volt már, hogy nem voltak új posztok hetekig, de a mostani leállás az eddigi leghosszabb.

Két probléma van: egyrészt nincs időm, se kedvem hosszú bejegyzéseket írni (a régi bejegyzések közül a legtöbb írás hosszú órák kemény munkájával készült!), másrészt úgy látom, hogy a netes kultúra sem abba az irányba halad, hogy az emberek akár negyedórát is rászánnának egy hosszabb bejegyzés elolvasására. Pörgés van, gyorsan átfutni, hogy miről van szó, lehetőleg legyen kép, aztán mehet a lájk, vagy nem. Hiszen még van a facebook-on egy csomó más új poszt is, azt is végig "kell" nézni. Bevallom: én is csak a legkedveltebb blogjaimra szánok hosszabb időt (pl. erre).

Persze a megoldás egyszerű is lehet akár: rövid posztokat kell írni, egy kép, egy link, egy kis kísérőszöveg, és alászolgája. Ehhez most éppen lenne kedvem, mert azért lenne miről (ennek a formának is megvannak az előnyei, megvannak a maga témái, amikre pont ennyit kell szánni, nem többet). Kérdés, hogy így is fogjátok-e szeretni a blogot, vagy éppen így fogjátok-e szeretni; más oldalról viszont, nem fog-e így "el-tumblr-esedni" az egész. Az biztos, hogy a fősodor erre van: a blog.hu új szerkesztőpaneljában lehet készíteni "klasszikus", illetve kép-, videó-, és link-posztokat, magyarán, az utóbbiakban már nem sok nyoma van a hagyományos blogbejegyzés ismérveinek.

Szóval itt állunk, mint Hercules a válaszúton: maradjunk a Virtus - vagyis esetünkben: az esszéisztikus, hosszú bejegyzések - pártján, vagy hagyjuk magunkat elcsábulni a Voluptas - a könnyű, gyorsan emészthető posztok divatja - által? Várom a véleményeket.

35 komment

Könyv Tőkésről, avagy a másik fél igazsága

2012. május 20. 22:17 - Ledán M. István

Van az az ősrégi locus communis, azaz közhely, amely abból indul ki, hogy nemo iudex in sua causa, vagyis senki sem bíró a maga ügyében, tehát: audiatur et altera pars, meg kell hallgatni a másik felet is. Szokták idézni egy másik változatban is: audi et alteram partem (hallgasd meg a másik felet is).

 

Tovább
4 komment

Retro cigarettadobozok és a latin

2012. április 25. 18:28 - Ledán M. István

Pall_mall_american_version_famous_american_cigarettes_lights_menthol_l_20_h_light_green_hungary_usa.jpgHja, azok a (nem is annyira) régi, szép idők, amikor a szerencsétlen, lassan mindenünnen kiutált  dohányosnak nem kellett boltolni  a trafikosnénivel, hogy ne azt a dobozt adja, azzal a ronda harcsabajszúval, a fertelmes daganattal a nyakán, tartsa meg az aprót, és adja inkább azt a másikat, amin a dohányfüstben pácolódó embrió van…

Vessetek egy alapos  pillantást ( a nem-dohányosok vethetnek laposat is) a baloldalt bevágott cigarettadobozra, a lényeg ezen is rajta van ugye, de azonkívül, csemegének, van rajta két latin mondat is. Az újabb Pall Mall dobozokról persze lespórolják, talán azért, hogy a latinról, valamilyen aberrált képzettársítással, nehogy az jusson a dohányos eszébe, hogy esetleg valami exkluzív, elegáns dolgot művel. Pedig ez a két latin mondat akár dohányzás-ellenes kampányszlogen is lehetne. Nos, nézzük meg akkor közelebbről is a két szöveget. A címer alatti szalagon ez áll: in hoc signo felices. Azaz: e jelben boldog leszel. Vékonypénzű diákkoromban, amikor csak pirosbetűs napokon engedhettem meg magamnak, hogy Pall Mall-t szívjak, azoknak, akik rendszeresen ezt a márkát szívták, némi malíciával így fordítottam a mondatot: e jelben megboldogulsz. Hát kell ennél keményebb, ugyanakkor elegánsabb ijesztés? Egyszerűen le kellene fordítani a nép nyelvére, s mehetne a túróba az sok morbid, gusztustalan kép. Mintegy zárójelben: az átkosban (ami nálunk amúgy aranykor volt), minthogy a tévé, hacsak nem volt román vonatkozású a meccs nem közvetítette a VB-t meg az EB-t, a környékbeliek, főként a brassóiak, szülőfalum határában egy dombon, sporttévében, a befogott bolgár adón nézték végig a meccseket. Sokszor a falu közepéig kígyózott az autósor, rengeteg szemét maradt utánuk, de szerencsére külhoni cigisdobozok is, s ezeket mi, gyerekek másnap összeszedtük. Alig volt olyan gyerek, aki ne gyűjtötte volna a cigarettadobozokat. Az ezüst vagy arany papír, az egzotikus nevek, a design, a dobozokból áradó másmilyen szag, mindez nekünk üzenet volt egy másik világból. De ki a fenének jutna eszébe ma, ezeket az undorító, halálfejes cigarettadobozokat gyűjteni? Visszatérve mondatunkra, ez az in hoc signo felices nyilván az ismert in hoc signo vinces, vagyis „e jelben győzni fogsz” travesztiája. Amúgy eredetileg, és sokaknak – gondolom – kizárólag csak így ismerős, a vinces változat volt a dobozon.

 

Tovább
49 komment

Frangimus nova - megtalálták Aba Sámuel szarkofágját?

2012. április 18. 00:31 - G.d.Magister

Eme esti órán csak nagyon röviden vázolom a helyzetet. Egy szakmai honlapon felmerült, hogy az abasári templom tornyába beépített római szarkofág-töredék 3. királyunk, Aba Sámuel sírjának egy részlete lehetett egykor. (A miniatúra nem túl előnyös szemszögből mutatja be: itt éppen meggyilkolják, a ménfői csatában, 1044-ben.) A dolog első hallásra őrültség, de másodikra egyáltalán nem az. Valóban Abasárra vihették át a király tetemét (a nemzetségi kolostorba), ami pedig a szarkofágot illeti, nos, az biztos, hogy Szent Istvánt is egy kissé átfaragott római szarkofágba temették, továbbá számos más példa van a római kőfaragványok kreatív középkori felhasználására. S hogy hogyan került a toronyba? A torony részben Árpád-kori, részben gótikus eredetű; valószínűleg megbolygatták a sírt, és annak egy darabját rakták bele a toronyba, talán dekorációként, talán más okból (talán ők még tudták, hogy honnan való). Részleteket lásd a cikkben: érdemes elolvasni.

Most még nézzük meg  magát a feliratot, amely csak egy római sírfelirat, de az első, azaz második sora nekem homályos kissé (nagyított változatát l. az említett cikkben; azt valamiért nem lehetett másolni):

A felirat feloldása a következő (a L'Année Epigraphique 1981, 189. o. alapján):

D(IIS)  M(ANIBUS) QVI(NTVS) VA(LERIUS) FELIX AUG(USTALIS) COL(ONIAE) AQ(UINCENSIUM) ET SEPT(IMIA) VIBIA CONIUNX SIBI ET SUIS FILI[I]S VIVIS FECERUNT.

Vagyis:

Az alvilági isteneknek. Quintus Valerius Felix, az aquincumiak coloniájának augustalisa, és hitvese, Septimia Vibia készíttették (életükben?) maguknak és (életben lévő?) fiaiknak.

Ezek szerint a sírkő Aquincumból való - egyébként is ez a leglogikusabb, hiszen az a római település (sírkőlelőhely) esik a legközelebb Abasárhoz. De a lényeg:

1. Mi a véleményetek az egész felvetésről?

2. Hogyan kerülhetett a kő Abasárra, ha nem a feltételezett okból?

24 komment

Magyar-e a dák?

2012. április 10. 16:47 - Ledán M. István

Drágáim,

Stephanusunk megint Erasmust olvasott, és ez nekünk csak jó. Egy problémás szöveghelyet elemez az alábbiakban, ahol nem igazán lehet érteni, mit is akart Deziré mondani. Számos ötlet van a megoldásra, adjátok ti is hozzá a sajátotokat! (G.d.M.)

Bármennyire is hihetetlenül hangzik, nem éppen egy könnyű kérdés. Nyilván nem arra gondolok, hogy az etnológiának lenne kemény dió. A kérdés, miként az alábbiakban kiderül, adott esetben a klasszika-filológiát ejtheti alaposan zavarba.

Nagy kedvencemnek, Erasmusnak van egy mondata, mellyel, úgy tűnik, nehezen boldogulnak a fordítók. Így hangzik: quid ortum in Galliis, quomodo Dacae victitent et Scythae, quid consultent principes. (Enchiridion militis christiani, Kézikönyv Krisztus katonájának, ford. Heidl György). Persze, mintegy elvágva a gordiuszi csomót, meg lehetne oldani valahogy ilyenformán is a mondatot: Mi történt éppen a gallok közt, hogyan élnek a dákok és a szkíták, miről tanácskoznak a fejedelmek.  Csakhogy ezt a mondatot nem pl. Suetonius írta le, ez esetben ugye, helyes lenne a fordítás, hanem Erasmus, következésképpen agyalni kell egy kicsikét a megoldáson. Nos, kik hát a dákok? Nézzük, ki hogyan fordítja. Az 1905-ös angol fordításban (The manual of the Christian knight) ez áll: what is chanced in France, how the Danes and the Sytes live.  Azaz: miféle váratlan dolgok történtek Franciaországban, hogyan élnek a dánok és a (feltehetően) szkíták. A francia André-Jean Festugière (Enchiridion militis christiani) így adja vissza: comment vivent les Roumains et les Polonais. Vagyis: hogyan élnek a románok és a lengyelek. Werner Welzig  (Ausgewählte Schriften) fordítása így hangzik:  wie man in Ungarn und am Schwarzen Meer lebt. Magyarul: hogyan élnek Magyarországon és a Fekete tenger mellett. Heidl György, egyébként kitűnő, fordításában pedig ezt olvassuk: hogyan élnek a magyarok és a szittyák.

Tovább
34 komment

Én, Zenovius: a román ókeresztény

2012. március 19. 22:13 - Ledán M. István

Berethalmát, ha ez a bejegyzés esetleg nem csinálna hozzá kedvet, külön is figyelmébe ajánlom azoknak, akik Erdélybe látogatnak. Az erdélyieknek azért  nem ajánlom, mert Berethalomba ellátogatni kötelező, és  aki még nem látta, szégyellje magát. A magyarországiaknak külön ajánlani azért kell, mert kiesik a magyar turisták szokásos útvonalából, és ez bizony nagy kár. Mert itt látható Erdély szerintem(is) legszebb, és ugyanakkor egyik legnagyobb szárnyasoltára, a hármas védőfallal körülvett lélegzetelállító erődtemplom, és mindez egy olyan községben, ahol minden épület a szászokat idézi. Mit mondjak még? Beszéljenek inkább a képek!

   

 

 

 

                                                      

 

 

Tovább
8 komment

Sapientia sat !

2012. március 15. 23:16 - Ledán M. István

A Laudatoron gyakori téma vagy inkább – mert kihagyhatatlan a szójáték – anathéma a helytelen, a pongyola latin nyelvhasználat. Én magam is azzal kezdtem ezen az oldalon a pályafutásomat, hogy kifiguráztam a valamikor népszerű (köz)írónak számító Miskolczi Miklós egyik balul sikerült mondatát, melyben egy latin mondást idéz, rosszul. Ma már kicsit szégyellem azt a posztot, indokolatlanul csípős, már-már impertinens a hangnem, meg aztán alighanem ágyúval lőttem verébre. Mindenesetre tény, hogy valamilyen latin idézet vagy ismert latin mondásból/kifejezésből fabrikált szójáték még mindig jól mutat egy szövegben vagy beszédben, miközben már régen nincs meg reflexszerűen, az értelmiségben sem, a klasszikus műveltség. Ezért aztán, nem ritkán, félre szoktak sikerülni az ilyen jellegű sziporkák. De ezúttal szó sincs ilyesmiről, egy kifejezetten jól sikerült szójátékot szúrtam ki a Brassói lapok című erdélyi hetilapból.

Nos, az említett lap egyik mostanában megjelenő számában a vezércikk a következő címet viseli: Sapientia sat. Az olvasó rögvest ráismer a címben a sapienti sat (a bölcsnek ennyi is elég) szállóigére, mely Plautus, római vígjátékírótól származik, és a Persa, azaz A perzsa című darabjából való.

A kevésbé ismert vígjáték dióhéjban arról szól, hogy egy Toxilus nevű rabszolga beleszeret egy hetérába, Lemniselenisbe, aki azonban egy kerítő tulajdona, Toxilus pedig szeretné szabadnak látni szerelmét. Csakhogy ez pénzkérdés, pénze pedig nincs, ezért kölcsönkér barátjától, Sagaristiótól. De a kölcsönt vissza is kell adni, ezért együtt kisütik, hogy színleg eladnak egy lányt a kerítőnek, (persze a lány és a papa is beavatott) a pénzt felvasalják, a lányról meg utólag kiderül, hogy nem eladható, vagyis a kerítő szív mint a torkos borz. A darabnak azért  A perzsa a címe, mert Sagaritio perzsa ruhában kínálja eladásra a kamu-rabszolgalányt, és a lányt is perzsa fogolynak álcázzák.

 

Tovább
Szólj hozzá!

A fa, a könyv és Erasmus

2012. február 23. 12:47 - Ledán M. István

Kedveseim,

Stephanus Nugator (egyik) szokásához híven egy bibliai szövegproblémát tálal nekünk, igen izgalmasan, továbbgondolásra érdemesen. Miről írt János a Jelenésekben? Az élet fájáról, vagy az élet könyvéről? És mi áll a kétféle szövegvariáns mögött? Olvassátok, mert már megint érdemes! (G.d.M.)

 

De mégis, hogy kerül ez a három, a fa, a könyv meg Erasmus egy kalapba? Persze, van a címben némi sunyi  captatio benevolentiae, nem tagadom. Mert – mért lennék farizeus? – egyáltalán nem mellékes a jóindulatotok. Aquila captat muscas! a sas nagyon is kapdossa a legyeket, azaz a posztíró a like-okat. Ezt tehát tisztáztunk volna.

A Jelenések 22,19-ben, a Károli fordításban, ezt olvassuk: és ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből. Ám ha valaki, miként én is, megszokta, hogy összevessen különböző fordításokat, a fenti vers igencsak szöget üthet a fejébe. Merthogy az 1990 javított, újfordítású Bibliában (protestáns), ahogy a  Békés-Dalos fordításban is, ugyanezt így olvassuk: ha pedig valaki elvesz e prófétai könyv igéiből, attól az Isten elveszi osztályrészét az élet fájából (Újfordítás), vagy sikerültebb, rugalmasabb tolmácsolásban: aki pedig elvesz valamit ennek a prófétai könyvnek szavaiból, annak Isten elveszi jogát az élet fájához ( Békés-Dalos). Hasonló a helyzet az angol fordítások esetében is. A King James fordítás a Károlival egyezik: and if any man shall take away from the words of the book of this prophecy, God shall take away his part out of the book of life. Az újabb fordítású angol Bibliák viszont a mi új fordításainkhoz hasonlóan az élet fájáról beszélnek: God will take away from him his share in the tree of life. A szöveg értelmén persze valójában nem változtat, akár az élet könyvéről, akár az élet fájáról legyen szó, de képzeljük el egy pillanatra, hogy szövegünk egy, a dogmatika sűrűjébe vágó kérdést feszeget, például Jézus istenségét, mit mondana ez esetben a legtöbb ember? Hadd találjam ki! Nyilván azt, hogy lám, újfent bizonyítást nyert, hogy az egyház belematatott a Biblia szövegébe, manipulálta azt. Valóban manipulálta? Vagy ennyire gondatlanok lennének a fordítók? De lehetséges volna, hogy ugyanazt a hibát kövessék el a King James fordítói, amit Károli?

Tovább
13 komment

Cicero Orbán ellen

2012. február 18. 14:12 - G.d.Magister

A hír egy kicsit régi ugyan, de a téma nem vesztett frissességéből. A poszt elsősorban nem politikáról fog szólni, bár egy politikai esemény apropóján indulunk el. Történt pedig, hogy az ellenzék idén január 2-ra tüntetést szervezett az alkotmány ellen az Opera elé, ahol bent a kormány ünnepelt. És nini, milyen tábla emelkedett a magasba egy öregúr (latintanár?) kezében?

 

 

Tovább
105 komment

Még egy bizalmas beszélgetés Erasmusszal

2012. február 04. 20:38 - Ledán M. István

Carissimi,

ismét Stephanus barátunk ír az ő kedves Erasmusáról, s mutatja be nekünk remekbe szabott fordítását a Colloquia egy darabjáról, amelyből megtudhatjuk, hogy Rómában nem hozományra, hanem egyházi javadalomra vadásztak a kalandorok. (G.d.M.)

Egy újabb dialógust osztok meg veletek a Colloquiaból, melyet legalább annyira köszönhetünk Beatus Rhenanus humanistának és nyomdásznak, mint magának Erasmusnak. Rhenanus volt az, aki Erasmus engedélye nélkül kiadta azt a művet, melyet Ős-colloquianak nevezhetnénk, és amelyet a szerző amolyan nyelvi segédeszköznek szánt, de kiadni, mivel inkább csak piszkozatnak tekintette, nem akarta. Enyhén szólva, nem is örült a Rhenanus buzgóságának, de miután első mérge elpárolgott, újabb és újabb párbeszédeket fűzött ehhez az eredetileg gyakorlókönyvnek szánt munkához, megalkotva így egyik legelevenebb, legélvezetesebb művét. A könyv fogadtatásáról korábbi posztomban már írtam, most csupán egy lehetséges okot említenék arra vonatkozóan, hogy mért is lett szálka vagy inkább gerenda Róma szemében. Szurka-piszka a Colloquiaban is van bőven, de messze nincs benne annyi epe, mint a Balgaság dicséretében. A Balgaságban teli szájjal nevet Erasmus, itt inkább csak mosolyog. De úgy tűnik, hogy Luther fellépése után Róma is jobban felszisszent a szurka-piszkára. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a Colloquia botrány-könyv lett. Az alábbi dialógus, mely latinul a De captandis sacerdotiis ( Hogyan szerezzünk egyházi javadalmat?) címet viseli, remek példa az ironikus piszkálódásra, ugyanakkor arról is árulkodik, hogy a Colloquia eredetileg mégiscsak nyelvtani segédeszköznek volt szánva. Érdemes megfigyelni, hogy hányféle variációban fogalmazza meg ezt a mondatot: „csupa tudálékosság vagy meg gúny”, miközben a nasus ( orr, gúny, tréfa,tudálékosság) szóval is zsonglőrködik. De hadd ne tolakodjam tovább a szöveg elé, vegyétek és olvassátok !

Tovább
24 komment

Szent Jeromos és a földrajz

2012. január 10. 23:13 - Ledán M. István

 

Görögül és latinul olvasom, és lassan be is fejezem az Apostolok Cselekedeteinek olvasását. Egy kicsit úgy edzésképpen olvasom, főként azért, hogy ne felejtsem el túlságosan a görögöt. A latint, ehhez a több mint kéthónapos, csaknem mindennapi penzumhoz amolyan aperetifnek szántam, hogy étvágyam gerjedjen a görögre, melytől az utóbbi időben, mi tagadás, kissé elszoktam.
Az utolsó előtti, 27. fejezetben, mely hemzseg a hajózási szakszavaktól és amúgy sem egy könnyű szöveg, a 13. vers igazi fejtörést okoz. Persze, nem a fordítás maga jelent gondot, hanem értelmezése a szövegkörnyezetben. Nézzük a textust:

Tovább
24 komment

Latin krónika az iraki háborúról

2011. december 18. 10:45 - G.d.Magister

Hogy repül az idő! Röpke nyolc év, és vége is lett az iraki háborúnak, illetve az azután következő amerikai megszállásnak. 2003-ban, emlékszem, olyan felfokozott várakozás, izgalom övezte a háború kezdetét, és a különböző harci cselekményeket, hogy teljesen ezek a hírek urallták a sajtót, az emberek lesték minden nap a fejleményeket, mintha a mi fiaink harcolnának ott. Engem is magával ragadott a háborús őrület, és latinul közöltem a háború eseményeit, naplószerűen, még az origó fórumon.

Furcsa most visszaolvasni ezeket a híreket. Persze először a közhelyes érzés keríti hatalmába az embert, hogy hogyan zajlik saját életideje alatt a történelem, fordulnak fel megdönthetetlennek hitt diktatúrák és diktátorok (l. még Kadhafi, akinek a bukását már nem követtük olyan nagy figyelemmel - hiába, a diktátordöntögetést is meg lehet unni). Másodszor: kevés változott e nyolc év alatt; ugyanúgy instabil az egész muszlim világ, mint akkor, csak most éppen nem Irakban, hanem Egyiptomban, Jemenben (stb.) forrong a nép, s persze Irak sem egy életbiztosítás. Tehát Amerikának messze nem sikerült pacifikálni a térséget, ahogy azt talán Bush anno megálmodta. A harmadik tanulságot zavartam vontam le: mennyire máshogy tudtam akkor latinul. Még közel voltak akkor az egyetemi stúdiumok, az antik auktorokat úgy imitálom, mint valami dörzsölt humanista.

A ráadás tanulság az, hogy a latin nyelv könnyedén megold mindent, ha háborúról van szó. Ami nem is csoda, ha meggondoljuk, hogy egy olyan állam nyelvéről van szó, amely állam, végigháborúzta fennállásának ezer évét. Caesar és Livius pontosan megalkotta, hogyan kell leírni egy háborút. (Persze néhány helyen tacitusi modorban is írtam.) Így voltaképpen nagyon könnyű dolgom volt.

Tovább
18 komment

Amikor a Vulgata mást mond 3.

2011. december 03. 21:35 - Ledán M. István

Ezúttal is pro domo szándékszom írni. Vagyis a téma, hogy úgy modjam, a saját mesterségem ügye. Ám Luther óta tudjuk, hogy vera theologia grammatica est, azaz a valódi teológia nyelvtan, ha úgy tetszik: filológiai kérdés. Vagyis hát mégse lesz ez az egész annyira pro domo.

Az irgalmas samaritánus példázatában (Lk. 10,30-37) olvassuk, hogy miután a rablók kifosztottak egy embert, “ott hagyták félholtan”.  Az eredeti szövegben a ήμιθανης szerepel, ami szó szerint félholtat jelent. A latin ezt másképp mondja, talán a latinban kevésbé járatosak fülének is ismerősen cseng: semivivus. Ha le kellene fordítanom, persze félholt-nak fordítanám, de a kifejezés tulajdonképpen azt jelenti: félig élő, féleleven. Vagyis Jeromos voltaképpen egyetlen szóban is képes belesűríteni a példázat mondanivalóját, ami, ugye az volna, hogy észre kellene venni a ránk szoruló emberben a félig még élőt.

 

Tovább
24 komment

"Kassa: magyarokról csak latinul"

2011. november 15. 21:38 - Ledán M. István

A Brassói Lapok című erdélyi hetilap október 17.-i számában szúrt szemet, de mondhatni szó szerint, a következő mondat: „Kassa: magyarokról csak latinul.”  Némi fejcsóválással elintéztem volna az ügyet, ám a Felvidékkel, ha jól emlékszem, éppen Kassával kapcsolatban, ez már a második ilyen mondat az egyébként nívós lapban. Egy korábbi számban, körülbelül (mert emlékezetből idézem) ezt olvashattuk: „Kassán a magyar múltról csak egy holt nyelven szerezhet információt az odalátogató.” A felirat, amit az újságíró szívesebben olvasott volna magyarul vagy kétnyelvűen, a kassai dóm Rákóczi emlékművén olvasható. Íme, az emlékmű és szövege, melyet különben a BL is közöl:

Tovább
12 komment

A bíró okos lánya és a király hülye írnoka

2011. október 29. 09:00 - G.d.Magister

A minap volt Jankovics Marcell 70 éves, és a kiváló művész meg is érdemli az ünneplést. Éppen ezért félek egy kissé, hogy ez az írásom kekeckedésnek fog tűnni, mégpedig a legrosszabb pillanatban. Pedig nem annak szánom, és ez a cikkem végére, remélem, ki is derül.

A "bíró okos lánya" című Magyar Népmesék-epizód olyan legendás darabja a sorozatnak, hogy kár is hosszabban bemutatni. Ha valaki a harmincas generációba tartozik, akkor nem kérdés, hogy erre a humorosan erotikus részre biztosan emlékszik. Jellemző, hogy amikor két éve híre kelt, hogy a "román ORTT szexre bukkant a Magyar népmesékben", akkor én rögtön azt hittem, hogy a bíró okos lánya csapta ki náluk a biztosítékot. Pedig hát nem, lehet találni másik epizódokban is, de mégis, a bírólányos mese, amelynek elmesélése közben Szabó Gyula hallhatóan jól szórakozott, viszi a pálmát, már ami a mesékben feltűnő erotikát illeti. A fiatalabb generációknak álljon itt maga a mű:

Tovább
8 komment

Amikor a Vulgata mást mond 2.

2011. október 22. 18:50 - Ledán M. István

A  XI.-es filozófia könyvem előszavában, a sok szokásosan szürke, lapos mondat közt volt egy, amire muszáj volt felkapnom a fejem.  Emlékezetből, vagyis nem éppen szó szerint idézem: „Mi az igazság? Örök kérdése ez az embernek, melyre Pilátus előtt maga Krisztus sem válaszolt; a kérdésre, azóta sem tudunk megnyugtatóan válaszolni.” Na, ez egyrészt egy nagyon elegáns szöveg, másrészt meg óvatos, mert ha két év filozofálás után, netán zokon veszem, hogy a lét okai messze nem világosodtak meg előttem, a szerzők megvonhatták volna a vállukat: mi megmondtuk!

De csakugyan, miért nem válaszolt Jézus Pilátusnak? Ez eléggé különös, tekintve, hogy előzőleg éppen az igazságról beszél: Ego in hoc natus sum et ad hoc veni in mundum, ut testimonium perhibeam veritati: omnes qui est ex veritate, audit vocem meam. A legújabb revideált Károli szerint: "Én azért születtem és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való hallgat az én szavamra." Nos, ezek után teszi fel Pilátus, talán némiképp cinikusan, a szállóigévé vált kérdést: Quid est veritas? Mi az igazság? (Jn. 18, 37-38). Bizonyos, és az alábbiak is igazolják, hogy nagyon sok teológust zavart, hogy Jézus épp Pilátus előtt nem válaszolt egy ilyen horderejű kérdésre. Mert lehet, hogy a Credóba csak úgy belecsöppent a helytartó, de mégiscsak a legmagasabb fórum volt az akkori Júdeában, és az esetleges választ úgy is fel lehetett volna fogni, hogy Jézus Rómának, az Impériumnak, mintegy Urbi et orbi válaszol.

Tovább
23 komment

A fiatalúr és a szajha

2011. október 04. 22:14 - Ledán M. István

Mostanában a Bizalmas beszélgetéseket (Colloquia familiaria) olvasgatom Erasmustól. Mielőtt bárki is elkezdene irigyelni: nem valami kutyabőrbe kötött könyvritkaságból, no nem! Még csak nem is könyvből, ami azért sokat levon a műélvezetből. Mindegy: szóval olvasgatom,és úgy döntöttem, hogy egyik-másik, különösen is kedvemre való dialógust lefordítom. A Colloquia különben óriási botrány volt a maga idejében. A Sorbonne elítélte, Franciaország több tartományában elégették, Luther pedig azt mondta, hogy halálos ágyán meg fogja tiltani fiainak, hogy elolvassák. Ennek ellenére vagy inkább ezért, a mohácsi vész évében, Franciaországban 24000 példányban adták ki. És el is fogyott! Nos, a 16. század eme botrányos bestsellerjéből ajánlok most olvasásra egy dialógust. Amennyire én tudom, magyarul még nem jelent meg (én egy válogatást ismerek, abban nincs benne) ha mégis, legalább össze lehet hasonlítani a fordításokat. Az írás az Adolescentis et scorti ( sc. colloquium) címet viseli, az én tolmácsolásomban: A fiatalúr és a szajha. Fogadjátok szeretettel!

 

Pers: Sophronius, Lucretia

Lu.   Euge mi lepidissime Sophroni, tandem nobis redditus es? Nam mihi videris abfuisse saeculum. Prima fronte vix te agnoscebam. So.   Quam ob rem, mea Lucretia? Lu.   Quia pro imberbi nobis rediisti barbatulus. Quid rei est, meum corculum? Nam videre solito torvior. So.   Cupio tecum seorsim colloqui familiarius.Lu.   Au, au, non solae sumus, mea mentula?


Személyek: Sophronius, Lucretia

 L: Nicsak, Sophronius, szépfiú, hát visszajöttél végre? Ezer éve nem láttalak. Alig ismertem rád. S: Hogyhogy, Lucretia, édes? L: Legutóbb mikor láttalak, még csupasz volt az arcod, most meg már borotválkoznod kell. Mi újság, szívecském? Mintha a szokottnál nyúzottabbnak látnálak. S: Szeretnék veled négyszemközt, bizalmasan beszélni. L: Ugyan, ugyan, hát nem magunk vagyunk, kispöcsöm? [ az eredetiben: mea mentula. Egy kicsit finomítottam a szövegen, ha valakinek ez túlságosan lájtos volna, lefordíthatja magának borsosabban.]

Tovább
42 komment

Király volt-e Szvatopluk?

2011. október 01. 14:08 - G.d.Magister

Alighanem sokan hallottak a pozsonyi vár előtt felállított Szvatopluk-szoborról. A műalkotás a vár teljes felújítására tette fel a koronát - legalábbis Robert Fico akkori miniszterelnök szerint, aki tűzön-vizen át szorgalmazta annak felállítását. Ezen már meg sem lepődne senki, de azért volt még egy-két finomság a dologban. A szobron lévő felirat szerint ugyanis Szvatopluk az "ószlovákok királya" volt - ami még a szlovák történészeknél is kicsapta a biztosítékot -, továbbá a pajzsán hercig kettőskereszt látható, amely a mi hajdani nyilasainkhoz hasonló szellemiségű szlovák Hlinka-gárda jelképére emlékeztet. Szerencsére múlt évben parlamenti döntés született e két vitás elem megváltoztatásáról, tehát az ószlovákok királya és a kettőskereszt eltüntetéséről. Hogy megtörtént-e már, nem tudom.

Tovább
43 komment
süti beállítások módosítása