Succurrite cives! E fotót még régebben lőttem Fehérvárott, egy szép domborműről egy házkapu felett. Szépen fel van újítva, s remélem, a restaurátorok is jó munkát végeztek, és pontosan hozták helyre a feliratokat. Mert a feliratokat nem értem. Ebben kérem, hogy segítsetek. No lássuk!

Kezdjük a dombormű figurális ábrázolásaival. A központi alak egyértelműen Hermész, avagy Mercurius, ez a szárnyas pálcájából világosan kiderül. Mivelhogy pedig Hermész alapvetően hírnök, és elsősorban is a halál hírnöke, szerintem itt valami elhunytról, avagy elhunytakról emlékezett meg a dombormű alkotója. Felhívnám a figyelmet a puttókra, akik közül némelyek egy oszlopot (síremléket?) emelnek fel, egy másik, amelyik nem is puttó, hanem olyan mester-féle, mintha egy képet vésne ki, nyilván az elhunyt arcmását.

Mármost mit lehet mondani a feliratról? Az biztos, hogy jobboldalt az 1793 egy évszám, talán a halálozás évszáma. A bal oldali kartusban (keretben) ez olvasható:

A. F.

B. M. B. H.

Pin. (? Pln?)

Innentől vagyok tanácstalan. Eljutattam addig, hogy A(damo) F(ilio) B(eate) M(ortuo), ("a boldogan elhunyt Ádám fiunknak") de háttéradatok szerint ez teljesen bizonytalan, s egyébként is megbicsaklik a feloldás a második sorban, ahol a két B. azonos lehet (talán családnév?). A végén a Pin. esetleg lehetne a pinxit ("festette") rövidítése, leszámítva azt az aprócska tényt, hogy ide sokkal inkább sculpsit ("véste") illene. (Hacsak nem volt kifestve eredetileg. Hacsak nem mondok ezzel marhaságot.) Az sem biztos egyébként, hogy latin rövidítésekről van szó, bár a klasszicizáló dombormű mindenképpen erre utalna.

No kérem nagytudású olvasóimat, segítsenek, hogy próbáljunk valamelyest előrébb jutni a rejtélyben! A budai felirat esetében ez csodásan sikerült, itt is hasonlót remélek. 

Hétköznapi latin IV.

Szórakozottan néztem az egyik receptet, amint eljöttünk a gyerekorvostól, s mit látok? Egy tisztességes latin mondatot! "Divide in dos(es) aequales", üzente az orvos a gyógyszerésznek, azaz "oszd egyenlő adagokra!". Nolám, ezek latinul diskurálnak a fejem fölött? Bizony igen: az orvos utasítása a gyógyszerész számára még mindig latinul folyik, bár a nagy része rutinszerű rövidítés, az összetevők nevei, illetve a mennyiség. Na ott persze még lenne mit javítani. Hiszen a "gr(amma)ta duas" (2 gr) hibás, ugyanúgy, mint a "gr(amma)ta quattuor sexaginta". (Helyesen: "grammata duo", illetve "sexaginta quattuor".) Az viszont szép, hogy  a görög eredetű, s ezért a humorosan "legerősebben i tövűek"-nek mondott ragozási csoportba tartozó dosis -is f ("adag") ragját nem hibázta el egy másik recepten az orvos, mivel "dosim unam"-ot ("egy adagot") ír.

Láttam a 9. légió (Centurion) című filmet, mert abban bíztam – ahogy mindig –, hogy a következő „szandálos” film jobb lesz. Aztán persze jött a keserű csalódás, a kommersz, hiteltelen történet, a valószerűtlen események, illetve anakronizmusok és tárgyi tévedések, csúsztatások garmadája. Kezdve azzal, hogy maga az egész történet – a 9. legió elpusztul Kr. u. 117-ben a piktek elleni harcban – csak egy feltevés, amelynek annyi alapja van, hogy eme időpont után valóban megritkulnak az információk a mondott katonai egységről (amely ekkor tényleg Britanniában állomásozott), de meggyőző adatok vannak arról, hogy Germaniába, majd keletre vezényelték át, s inkább Bar Kochba felkelése alatt (135), vagy a parthusok elleni harcokban semmisült meg. Így viszont a sztori egy teutoburgicsata-utánzat lett (amikor a trailert láttam, azt hittem, arról is fog szólni), ahogy a csata után a holttestek közötti szomorú séta is emlékeztet a híres Tacitus-helyre, amikor Germanicus és katonái siratják egykoron lemészárolt bajtársaik végzetét. Na a csatáról egyébként még lenne mondanivalóm, pl. hogy a hegyről leguruló lángoló szénaizékbe bátran beleállnak a katonák, mert a centuriók üvöltik, hogy hold the liiiiine!!, ahelyett, hogy kitérnének előle; s más hasonló ökörségek.

Egy plakáton láttam a "Trója tánc show" című produkció hirdetését - amely egyébként (talán az érdeklődés hiányában) elmaradt -, s megragadta a figyelmemet egy otromba anakronizmus. A plakáton ugyanis az (érzésem szerint) törökös-balkános jellegű népviseletben ugrabugráló bájos menyescskék között (a "tánc show" török alkotók munkája) római legionáriusok vannak. Nem hiszitek-e? Íme:

A minap akadtam a címbeli szóra, egy 18. századi tudós levelében olvastam. Korábban még nem láttam, de rögtön tudtam, hogy miről van szó. A "depontanus"-ban ugyanis a "de ponte" vagyis "a hídról" (le) szókapcsolat bújik meg, valamint az ebből képzett ige, a deponto ("a hídról lelök"). Tehát a melléknév azt jelenti, hogy "akit a hídról (ledobnak)". Fanatikus olvasóim (már ha vannak ilyenek) pedig ezen a ponton visszaemlékezhetnek egy korábbi bejegyzésemre, amelyben Ritoók tanár úrról írtam, s amelyben szó volt a rómiaiak régi barbár szokásáról, miszerint a pons subliciusról, azaz a cölöphídról a Tiberisbe dobálták a 60 évet betöltött öregjeiket. Később ez a barbár szokás - amint az lenni szokott - szimbolikussá szelidült, s csupán szalmabábokat hajítottak a vízbe. A szó (depontanus) mindazonáltal megmaradt, "60 évet betöltött ember" jelentésben.

Aztán a minap olvastam, hogy a szárdok (Szardínia lakói) hasonló módon intézték el a kenyérpusztító vénembereket: megásták a sírjukat, valami mérget itattak velük (ami ellazította izmaikat), majd bottal agyonütötték őket. Az öregek közben tréfálkoztak, nevetgéltek (más elmélet szerint a szer okozta a vigyort az arcukon); innen eredne a "szardonikus mosoly" kifejezés. S lehetne még folytatni, többek között a Ritoók-bejegyzésben is említett erdélyi szokással. 

Két dolog jutott eszembe az eset kapcsán. Egyrészt: ne legyünk szemforgatók, ne ítéljük el a természeti népek kegyetlenségét. Hiszen az öregotthon ugyanez a kategória, eltakarítjuk oda öregjeinket, hogy ne legyenek útban. Persze most már nem kenyérkérdésről, csak kényelmi, technikai kérdésről van szó. Egy öreget ellátni, gondoskodni róla fáradságos dolog, s nem is oly' szívderítő, mint egy gyermeket nevelni.

Másrészt, mint mindig, most is lenyűgöz a szavak "ósága", a bennük rejlő történelem. Amikor a mondott tudósom leírta, hogy "iam depontanus sum", vagyis "már elmúltam hatvanéves (azaz elég öreg vagyok ahhoz, hogy a hídról lelökjenek)", egy legalább kétezer-ötszáz éves ősi rituálét idézett fel, egyetlen szóval. Ez a rituálé ősibb, mint a teljes aranykori klasszikus auktor-anyag, régebbi Cicerónál, Vergiliusnál. Ezt bizonyosan a tudós is jól látta, hiszen ismerte a szokásról hosszan író Ovidiust. És miért vette elő ezt a szót? A "depontanus" archaikus (s persze kissé tudóskodó) zöngéje mellett nyilván az irónia szándéka is szerepet játszott ebben, ahogy Ritoók is humorizált saját korával (lásd bejegyzés). Ha okosan öregszünk meg, ez az egészséges irónia és megértés nekünk is megadatik. 

A minap került a kezembe Szuhay-Havas Ervin "Meglepetések enciklopédiája" című opusza, amolyan "tudta-e" jellegű, nem túl mélyenszántó, de azért kellő intelligenciával és humorral megírt könyvecske. Ebben meglepetten olvastam a restaurant etimológiáját. Echte latin ugyanis, legalábbis ezen elmélet szerint. Merthogy azt állítja - ő és mások is -, hogy 1765-ben bizonyos Boulanger nevű párizsi lakos hozott létre egy vendéglőt (amely csak vendéglő volt, nem vendéglő és hotel), s így hirdette magát: "Venite ad me omnes qui stomacho laboratis et ego vos restaurabo." Vagyis "jöjjetek hozzám mindnyájan, kiknek gyomra szenved, s én felfrissítelek titeket." Szuhay-Havas nem írta oda - számított volna, hogy a könyv 1988-ban jelent meg? -, pedig nyilvánvaló, hogy bibliai parafrázisról van szó: "Venite ad me omnes, qui laboratis et onerati estis, et ego reficiam vos", mondta Jézus, lásd Mt. 11.28. ("Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket", Károli G. fordítása szerint). Elég ízléstelen parafrázis, tegyük hozzá, persze már a "lumière", a felvilágosodás korszakában vagyunk, így egy vendéglős is így viccelődhetett a bibliával.

De vajon igaz-e, hogy ez a helyes etimológia? Szuhay-Havas azt írja, hogy "valami oknál fogva" ebből a gyengécske vendéglős-humorból lett volna nemzetközi szó. Bár nem találtam olyan forrást, amely ez cáfolná, én inkább úgy gondolnám, hogy már Boulanger előtt is ismert volt a szó ilyen értelemben, s a párizsi vendéglátós már csak erre a névre játszott rá. Vagyis a "restaurant" már korábban is szerepelt "vendéglő" értelemben, s a fenti "humoros" szöveg erre utalna. Ezt arra alapozom többek között, hogy választhatott volna jobb igét is a "restauro" helyett, pl. az eredeti igehelyen is szereplő reficio-t, vagy a recreo-t, reparo-t; ezek is továbbéltek a franciában, így értették volna ezt is. Persze a szavak sorsa néha elképesztő fordulatokat tud venni, így akár még az is lehet, hogy ez a nagyokos Boulanger a megteremtője a pompás karriert befutó szónak.

Kedves mindenki, e nehéz napokban, amikor néhány felelőtlen mentulának (l. a szótárban) sikerült tönkretenni több száz ember életét, illetve megmérgezni több ezer hektár termőföldet, a hangos ünneplésnek, hejehujának nincs helye. Így csak csöndesen szólok, hogy blogunk hároméves. Lesz-e harmincéves is? Ha rajtam múlik, igen, bár a dolog úgy fest, hogy már a blog felett is lassan eljár az idő, jön a twitter, a tumblr, stb. Hovatovább merész újítóból már én is régivágású blogger lettem, aki több bekezdésen át (rettenet!) is elpiszmog  egy-egy problémán.

Angol történelmi latinságok II.

Talán első találkozásom volt a latinnal Fekete István Téli berek c. művének egy részlete. Még arra is emlékszem, hol, mikor olvastam: valamikor nagyapámék házában, télen. Hétéves lehettem. Íme a részlet (Tutajos és nagybátyja, István gazda beszélget):

– Ugye, ez velencei tükör, István bácsi?

Varró Dániel eposzparódiája

Ki ne emlékezne 2003 karácsonyának nagy könyvsikerére, Varró Dániel "Túl a Maszat-hegyen - Muhi Andris és a pacák birodalma" (Bp. Magvető 2003.) című művére? A verses mese csodás szórakozást nyújt, Varró brilliáns nyelvérzéke, rímei, humora miatt. Persze nem tökéletes: egyrészt, mert bár (elméletileg) a gyerekeknek íródott, erős a gyanúm, hogy csak saját korosztálya (-om), vagyis a 70-es években születettek tudják értékelni igazán, a sok szleng, illetve a korosztálynak címzett kiszólásai miatt. Másrészt, szerintem maga a történet egy túlbonyolított, kimódolt sületlenség, mintha valaki utólag fűzte volna össze nagy nehezen egy girbegurba cselekményszálra a szerteszét guruló Varró-verssorokat. S nicsak, az ajánlásban (i. m. 5.) éppen ez van: Varró bevallja, hogy ódzkodik az epikától, mint valami Ovidius (ő is áleposzokat írt, ugye, csodás nyelvezettel), s valójában a haverja, Teslár Ákos kísérelte meg pótolni a hiányzó sztorit. Az eredmény ismert.

Hétköznapi latin III.

A múlt héten egy sajnálatos eset miatt felrepedt a szemöldököm, az ambulancián láttak el. A "szakellátási lapon", amelyet a vizsgálat végén kaptam, szokásom szerint végigböngésztem a latin kifejezéseket. Most ez állt rajta:

Vuln(us) cont(aminatum? vagy contusum?) reg(alis?)/reg(ione?) supercilii l(ateris) s(inistri)

A feloldásomban tehát valami olyasmit képzelek, hogy: "a bal oldali, királyi (persze ez csak poén) szemöldök szennyezett(?) sebe/sebesülése. (Valóban a bal oldali szemöldököm sérült, s valóban tisztítani kellett.) Cinereus javaslatai alapján pedig: Zúzott seb a bal szemöldök területén. Ha van orvos olvasóm, kérem, javítson ki.

De nem is erről akarok én beszélni, hanem a supercilium-ról! Azonnal megremegtem, amikor megláttam a vékony, perforált papíron. Hát ez meg hogy kerül ide? Tudnivaló, hogy a supercilium (szemöldök) nem akármilyen szó. Jelenti a rómaiaknál a hatalmat, szigorúságot, erőt. Iuppiter a szemöldökével kormányozza a világot, ahogy Horác írja a carmen saeculare-ban:

Odi profanum vulgus et arceo;
favete linguis. carmina non prius
audita Musarum sacerdos
virginibus puerisque canto.

regum timendorum in proprios greges,
reges in ipsos imperium est Iovis,
clari Giganteo triumpho,
cuncta supercilio moventis. (Hor. Carm. III. 1-8.)

Talán a legjobban Bede Anna fordítása adja vissza:

Horác még a fordításnál is határozottabban fogalmaz: Iuppiter cuncta movet supercilio, azaz a mindenséget mozgatja, kormányozza szemöldökével. Az istenek másik ilyen egyszerű világkormányzó eszköze a nutus, azaz biccentés, bólintás. Mondhatnám, Deis sat, az isteneknek ennyi elég.

Többféle dolog jutott eszembe a kórházi jelentést olvasván. Egyrészt: de furcsa, hogy nekem is van supercilium-om! Azt hittem eddig, hogy az csak az olümposziaknak van. Másrészt: milyen különös dolog ilyen körülmények közt találkozni ezzel a szóval! Mintha egy magasrangú államférfit, vagy éppen ünnepelt írót látnánk meg éjszaka egy padon újságokba takarózva, vagy legalábbis, BKV ellenőrként. Így láttam meg én is az eddig hexameterekből vagy alkaioszi strófákból ismert supercilium-ot - egy kórházi ambuláns lapon.

Ma reggel jutott eszembe a jellegzetes homéroszi toposz, amikor egy rutinos mozdulattal sikerült elkerülnöm, hogy kisebbik gyermekem elhelyezzen az arcomon egy "buktát" (na nem mintha számítana, de hát a reflex): "kikerültem az éjszinü véget". Gyakori sorvégződés ez az Iliászban, ahol a Végzet igen bőségesen arat, persze főleg a trójaiakból. A III. ének 360. sorában Párisz az, aki épphogy elkerüli Kért, a halál istenasszonyát:

ἔγχος· ὁ δ᾽ ἐκλίνθη καὶ ἀλεύατο κῆρα μέλαιναν.

Azaz (persze majdnem "azaz", de nehéz kenyér a műfordítás):

"ám Parisz elfordult, s kikerülte az éjszinü véget." (Devecseri G. fordítása)

Elkerekedett szemmel olvastam a honlapot, amelyet egyik olvasóm, cinereus küldött nekem. Megtestesült az, amiről már többször is írtam (lásd a címkék között a "marketinglatin" címszó alatt): a latint egy lelkes tanárnő piaci termékként igyekszik eladni, latin szlogent, latin arculatot kínálva a cégeknek. A honlap csodálatos voltát nehéz szavakban leírni , és ez nem gúnyolódás. Nagyon profi és - már amennyire én látom - a mai céges reklámanyagok szintjét bőven megütő honlapot dobott össze, a témához illeszkedő fotókkal, jó szövegelrendezéssel. Aki nem hiszi, nézze meg. Én egy részletet emelnék ki belőle, mégpedig annak megokolását, miért jó a latinnal hirdetni:

"Miért hasznos az ókori kultúra és a latin nyelv a reklámszakmában?
A marketingben és a reklámozásban az ókori konceptek beépítése a vevőnél olyan tudatalatti asszociációkat eredményez, mint pl. az eredetiség, a megbízhatóság, a régóta bevált mechanizmusok igénybevétele, bizonyos konzervatív hozzáállás, valamint mindenképpen emeli a bizalmi szükségletet egy termék, vagy cég iránt, hiszen valami régi, időtálló dologra asszociál, gondolva pl. az ókori filozófiára, bölcsekre."

Avagy tanítsuk-e gyermekeinket latinra

Aki egy kicsit is ismeri a nagyszerű debreceni írónőt, Szabó Magdát, pontosabban munkásságát, tudja, hogy igen különleges viszonya volt a latin nyelvhez. Édesapja, a jogász és városi tanácsnok Ágyai Szabó Elek már egészen kiskorában (3 éves kora körül) elkezdte tanítgatni latinra. Erről az Ókútban tömörebben, a Für Elise-ben sajnos már elég terjengősen ír (egyszerűen túlírja).  Sajnos nekem csak a Für Elise van kéznél momentán, így ebből idézek:

"A klasszikus ismeretek átadása az Ágyai Szabók családi tradíciója volt, apám, fia nem lévén, lányát részesítette ugyanabban az oktatásban, amivel őt nevelték. Még nem voltam három, amikor elkezdett eligazítani a tudományok nyelvében (tehát a latinban - megj. tőlem, GdM). Grammatikát nem tanultam tőle, csak szavakat, azok könnyen rögzültek, apám az ablakra mutatott, fenesztra, ismételjem, ismételtem: fenesztra. ... mikor ő altatott... évek alatt összes ókori ismeretét átadta nekem, kiegészítésképpen még az Aeneis-t is, hadd legyen ez a fura világ még kerekebb." (Für Elise, Bp. 2004. 14-15.)

Idén is megrendezésre kerül a Savaria Történelmi Karnevál, avagy a Ludi Savarienses augusztus 20-22-én. Már régóta szeretnék elmenni, persze most sem tudok; de remélem, minél többen megteszik, és elutaznak Szent Márton városába. Aki vonzódik az antikvitáshoz, nem fog csalódni - magam Aquincumban voltam hasonlón, és nagyon szívmelengető volt látni, hogyan püfölik a germánok a rómaiakat és vice versa. De sok más is lesz, nemcsak hadakozás: a látogatók színházba is mehetnek.

Na tessék, alig száradt meg a virtuális tinta előző bejegyzésemen, s íme, máris kritizálok! Fuj! De NP monogrammú olvasóm egy olyan vicces hibáról tájékoztatott engem, hogy kár lenne hallgatni róla. Tekerjetek az alábbi vidiben a 6:47-re, azaz 6 óra 47 percre. Ami egyébként - legalábbis nekem - nem volt oly' egyszerű, mert a számláló csak a percet és a másodpercet jelöli. Szóval menjetek az "utolsó" 47. percre, egészen a végén, ott lesz.

Caligula-ügy II.

Előző bejegyzésemben utaltam arra a cikkre, amely a Magyar Narancsban jelent meg, s szerzője - több más honi sajtómunkáshoz, illetve bloggerhez hasonlóan - Caligulához és Incitatus nevű lovához hasonlította Orbánt és Schmittet (jómagam ez ügyben itt fejtettem ki a véleményem). A cikk címe "Salve Incitatus!" volt. Szegény publicista ("A szerk." - Bojtár B. Endre?) biztos megbánta, hogy ezt a címet adta. Kapott ugyanis egy olyan olvasói levelet (MN 2010. júl. 15.), ami bizonyára örökre elvette a kedvét attól, hogy valaha még egy latin szót leírjon. Íme:

Caligula-ügy I.

Egy kedves olvasóm hívta fel a figyelmemet arra a 2010. júl. 1-jén megjelent Magyar Narancs-beli cikkre (és folyományaira), amelynek a címe "Salve Incitatus!", a szerzője ("A Szerk.") pedig Schmitt Pál közt. elnökké választásáról ír (a MN archívumának olvasásához regisztrálni kell, 1 perc az egész, érdemes). Nomármost hogy a címben lévő utalást gyorsan megfejtsük (amit "A Szerk." - kissé nagyképűen - nem tesz meg), Caligula császár lovát hívták Incitatusnak, s a nagy ókori bulvárkirály, Suetonius szerint a császár betegesen imádta az állatot, fényűző lakást épített neki, sőt, azt fontolgatta, hogy consullá is kinevezi (más források - azt hiszem, Dio Cassius szerint - beválasztotta a senatusba). Lássuk, mit ír pontosan:

Incitato equo, cuius causa pridie circenses, ne inquietaretur, viciniae silentium per milites indicere solebat, praeter equile marmoreum et praesaepe eburneum praeterque purpurea tegumenta ac monilia e gemmis domum etiam et familiam et supellectilem dedit, quo lautius nomine eius invitati acciperentur; consulatum quoque traditur destinasse. (Suet. Caligula 55.)

Saját fordításban:

Incitatus nevű lovának - aki miatt a cirkuszi játékok előtti napokon katonasággal intette csendre a szomszédságot, nehogy zavarják a lovat - márvány istállót és elefántcsont jászolt, bíbor takarókat, drágakő nyakláncot adott, sőt, még házat, szolgákat és berendezést is, hogy minél fényűzőbb fogadtatásban részesüljenek, akiket vendégségbe hívtak az ő nevében. Állítólag consulságot is szánt neki.

  Feliratok VI. 

Patak, vagyis Sárospatak Magyarország egyik legszebb városa. Aki látta már a Bodrogot, amint a festői Vöröstorony, illetve a szépen megmaradt külső vár falai alatt csordogál; aki látta már a karcsú plébániatemplomot, a parkokat, iskolákat, az tudja, miről beszélek. A törököt szerencséjére megúszta, így középkori, reneszánsz arca is van; az átkost is átvészelte, már amennyire át lehetett vészelni. Egyszóval mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el oda, mondjuk Tokajjal összekötve.

Szinte már szégyellem, hogy megírom ezt a bejegyzést, hiszen ezt az embert annyi támadás érte az elmúlt néhány napban, hogy bizonyára kitart az élmény elnöksége végéig. De mégis fel kell hívnom a figyelmet a jelenségre, mert, amint azt az alábbiak bebizonyítják, személyével az új magyar köztársaság életében is egy szeszélyes fordulat, mondhatnám egy minőségi (szakadékba) ugrás is bekövetkezend majd, már ami a köztársasági elnök alkatát, felkészültségét illeti.

 Antik foci I.

Nem menekülhet a Laudator sem a focivébé hatása alól! Nem is volt nehéz dolgom, amikor az egyhónapos őrülethez kapcsolódó témát kerestem. A filoszok szeretik előhúzni azt a közhelyes és paródia tárgyáva is tett bölcsességet, hogy ,már a régi rómaiak is”, sőt „már a régi görögök is”: de mit ad Isten, ez a foci esetében is így van. Hát persze, hogy rúgták a bőrt, mind Hellasban, mind pedig Itáliában, bár az ókori labdajátékok szabályainak, vagy egyáltalán mibenlétének kiderítése nem kis gondot okoz a kutatóknak. Itt van pl. mindjárt Octavianus esete, akinek a polgárháborúk utáni kedvteléseiről Suetonius tudósít (aki, ha ma élne, biztosan a bulvármédiában dolgozna):

Tudja-e Ön, miért írják sokszor így a gyászos nevet: Tria-non? A válasz egyszerű: mert így latinul pontosan azt jelenti: "három nem" (a tres tria "három" számnév semleges alakját értve, egyébként ilyen helyzetben azt is kell). Nyilvánvaló, hogy a "Nem! Nem! Soha!" jelszó éppen a név latin "értelmezéséből" fakadt. (Képünkön egy korai változat: érdekességét az adja, hogy az új határok annyira frissek voltak, hogy a plakát rajzolója még elég esetlenül formálta meg szegény csonka hazánkat.)

Egyperces latin I.

Hadd ajánljam Urbanista bloggertárs nagyszerű találatát, amelyre volt kedves felhívni a figyelmem. Az ingatlan.com honlapon ugyanis egy lelkes ismeretlen úgy akarja kívánatossá tenni óbudai panellakását (!), hogy kisebb értekezésbe kezd a genius loci-ról, vagyis az egykori Aquincumról. Hiába, így mindjárt más! Ki bánja akkor a papírfalakat, a szűk liftet meg a betondzsungelt, ha elmerenghet azon, hogy itt egykor legionariusok masíroztak! 

De ha az iróniát félretesszük, akkor azt is meg kell állapítanunk, hogy hősünk - aki szinte biztos, hogy valamelyik BTK neveltje - legalább valami színt vitt a lelketlen ingatlanhirdetésekbe; idealista (sőt megható) módon hisz az emberiségben, az európai kultúra alappilléreiben,  vagyis hisz abban, hogy még akad ember, aki úgy érzi: az egykori Imperium egykori városának helyén élni azért mégis valami. Van még remény!

 Angol történelmi latinságok I.

Egy-egy költemény, felirat, vagy akár egy szó története is befejezhetetlen. Hiába próbálod röviden megfogni, egyre csalogat beljebb, hogy aztán újabb és újabb ajtók nyíljanak előtted, míg azt nem érzed: elvesztél. Íme, itt van ez a szó, amire egy nagyszerű (bár az angolszász tudományos stílus szokásos felületességeit is magán viselő) munkában bukkantam rá (Owen Chadwick: A reformáció): a mumpsimus. E szóról aztán kiderült, hogy eredetét tekintve nem is angol, hanem - ha már kell keresni nációt - holland, de azért mégis a Csatorna túloldalán futott be karriert. S a történet csak gyűrűzik, gyűrűzik tovább...

A "mumpsimus" egy hibás latin szó, az angolban önálló jelentéssel bír, de eredete vitás. Hadd mutassam be az eredetproblémát előbb, ebből kibomlik majd a szó jelentése is. Chadwick (aki ma már 94 éves, jó egészséget kívánunk neki) azt írja könyvében, hogy a történet, pontosabban a szó Richard Pace angol diplomata és humanista De fructu qui ex doctrina percipitur (Basel, 1517) c. munkájából ered (Chadwick i. m. 97.). Mármost Pace két helyen is említi a "mumpsimus"-t, íme a fontosabb: 

 Régebben voltam Bécsben, s ott találtam a Josefsplatzon egy nagyszerű alkotást, II. József német-római császár és magyar király lovasszobrát. Nem is maga a szobor volt számomra érdekes, hanem inkább az azt körülvevő oszlopok, amelyeken kis embléma-szerű képek mutatták be az uralkodó életét. A kis képecskék nagyszerű emlékei a barokkból klasszicistába átcsúszó ábrázolásmódnak, egyben a feliratok latinsága is szép, letisztult. Nem beszélve az egyéb (történelmi, antik stb.) vonatkozásokról! De a legfontosabb: vajon mit tartalmaz ez a képregény, s mi maradt ki? A poszt nem hosszú, csak a képek nagyok! Lássuk őket!